Stegbauer Tibor: Kellemetlen kérdés ebéd közben

November végén Szörényváron lehetőségem adódott ebéd közben elbeszélgetni három nővel, akik egy olasz katolikus rend nővérei. Hárman az általunk ismert világ három részéből azért jöttek Romániába dolgozni, hogy az elárvult kisgyerekek sorsán segítsenek. A legfiatalabb nővér Keralából, életkorban az utána következő Bresciából, a harmadik pedig a brazíliai Manausból, Amazonas állam székhelyéből érkezett.

Az ebéd fénypontját házigazdám remekműve, a parázson sült, olívás, épp csak jelzésértékűre aprított, hagymával elkevert, fehér borsos és zöld citromos padlizsánkrém képviselte. De volt ott bőven kókuszolajban pirított, őrölt kurkumás és chilis sült krumpli, ugyanakkor moqueca néven ismert halétel is.

Tehát a padlizsánkrémnél tartottunk, ami fölöttébb lekötötte a résztvevők figyelmét, amikor nekem a parázsló tűz, amin a padlizsán sült, a brazil tüzeket juttatta eszembe. Meg is kérdeztem Alexia nővért: „Miért égetik fel az erdőket Brazíliában?”

A gyufásdoboz méretű pirítós egyik felére kiskanállal padlizsánkrémből egy apró halmot rakott, aztán letette a tányér szélére, egy ideig eljátszadozott a kanállal, nem is tudta, hová tegye, habár láttam a szemén, hogy legszívesebben tisztára nyalná. De nem tehette, mert én most kérdést tettem fel neki, tehát végig rajta lesz a szemem, ezért a kanalat az aranybarna kenyérszelet tisztán hagyott részére helyezte.

Közben az arcáról lerítt, hogy magával beszél, talán tanácsot is kért önmagától, a szorosan záródó kézelőből kivette a zsebkendőt, tisztára törölte a szemüvegét, ismét elrakta a kendőt, aztán: „Tudja, Senhor, a brasileirosok is jó emberek. Csak néha megelőzik az Istent.”

Hazafelé az autóban végig Alexia nővér szavait hallottam: „Csak néha megelőzik az Istent.”

Illusztráció: Freepik.