Székely Ervin: Magyar–román megbékélés a lábosban

Történt, hogy vettünk egy disznót. No jó, csak egy felet, de az is tekintélyes mennyiség. A fiam gondosan feltrancsírozta, légmentesen zárt műanyag zacskókba csomagolta, de azért a hagyományokra is adott valamit, és elkészítette az egyik jellegzetes román népi ételt, a disznó torát, pontosabban a disznóról való megemlékezést (pomana porcului) (vigyázat, ennek semmi köze a mindannyiunk által ismert disznótoroshoz).

Az említett étel a disznó feldolgozása közben lemaradó húsdaraboknak erősen fokhagymás zsírban történő megsütése, amit minden esetben puliszkával körítenek. Hegyközcsatáron ezt déli húsnak nevezik, ugyanis a hajnali disznóvágás esetén rendszerint délre készül el a frissen sütött hús. Ha a puliszkát leszámítjuk, akkor leginkább a borsos tokányhoz hasonlít ez a román étel.

A román ortodox naptár szerint december 20-án van Szent Ignác napja, ekkor kell levágni a disznót, és ekkor készítik el a szóban forgó igen egyszerű eledelt, amit rendszerint a disznó feldolgozásán munkálkodók esznek meg. (A menyem által felvetett – jogos – kérdést, hogy szabad-e megszegni Ignác napján a karácsonyi böjtöt, amely mint tudjuk, december 24-ig tart, nem tudtuk megválaszolni.) Mi néhány nappal előbbre hoztuk Ignác napját, merthogy akkor kaptuk a disznót, és kockázatos lett volna a kamrában tartani.

A disznóról való megemlékezés – mint étel – kitűnően sikerült, de a túl nagy mennyiséget két nap alatt sem tudtuk elfogyasztani. Ekkor jött az ötletem, hogy ötvözzem ezt a román ételt a magyar konyha egyik emblematikus termékével, a pörkölttel. Készítettem hát egy hagymás, paprikás, fokhagymás szószt és némi galuskát, majd mindezt elkevertem a már meglévő disznóhússal.

Nos, nem tudom, hogy a folkloristák mit szólnak ehhez, de nekünk nagyon ízlett.