Pál Gergely: Ízörökség a 20. századból – a Lakatos inas

Kaposvári nagyanyám 2018-as halála után én örököltem meg családom anyai ágának papír alapú, írott, nyomtatott és fényképes emlékanyagát. Ezzel egyben végleg én váltam a családi emlékezet egyik fő gondozójává és életben tartójává. A változatos műfajú irathalmaz különösen izgalmas és értékes része két – kézzel írott, megsárgult lapokból álló – szakácskönyv, melyeknek széteső oldalai olykor bizony a Béla király utcai konyha természetes nyomait is magukon viselik…

A receptgyűjtemények egyike 1932-es születésű nagyanyám kerekded betűivel íródott, míg a másik, a korábban lejegyzett az ő édesanyjához köthető, aki 1904-ben jött világra.

A „Lakatos inas” néven futó, családunk számára fogalommá vált sütemény receptje mindkettőben megtalálható. Érdekesség – és erre én is csak most figyeltem fel –, hogy a régebbi füzetben nem dédnagyanyám szintén jellegzetes betűivel szerepel, hanem valaki más, talán egy közeli rokona (egyik leánytestvére?) jegyezhette azt le.

Közleményem tárgya – a nagyanyám által rögzített változatban – a következő, meglehetősen egyszerű módon készül: „½ liter forró tejbe kevés sót és ½ liter lisztet keverünk. Ha kihűlt, 5 tojást egyenként belegyúrunk. Forró olajba kávéskanállal belerakjuk, mindkét oldalát megsütjük. Cukrozott kakaóporba forgatjuk.”

Ettől a régebbi receptváltozat két ponton tér el: olaj helyett az abban a korban még természetesnek és elterjedtnek mondható zsírt ír elő, valamint – nyilván az édes ízhatást fokozandó – „sodó vagy íz” hozzáadását említi.

Nagyanyám mindig a saját verziója alapján sütötte nekünk ezt a finomságot. Szinte bármikor és bárhol képes volt unokáit meglepni „a lakatossal”: a már említett kaposvári otthonában, budapesti vendégeskedéseikor vagy a balatoni kis nyaralóban. A végeredmény mindig ugyanaz az ínycsiklandó nyalánkság lett. Képes volt egy teljes, ovális jénai edényt telesütni, hogy minket boldoggá tegyen…

És miért írom meg ezeket pont most? Mert feleségem, az ő unokamenye 2019 karácsonyán ugyanezzel a süteménnyel lepett meg engem és az egész családot. Tanúsíthatom, hogy az ő lakatosa épp oly finom lett, mint ahogyan azt a nagyim készítette annak idején.

Hálás vagyok feleségemnek, hogy a receptet új életre keltve átvette a stafétát a múlt század világából, megidézve annak a korszaknak az ízeit és ünnepi meghittségét…

Vélemény, hozzászólás?