Eugenia S. Lee: Dzsápáguri, avagy az Oscar-díj hatása a gasztronómiára

Az Arnolfini Kantin szerkesztője bátran elmehet jósnőnek, ugyanis írt nekem az Oscar-gála utáni reggel, hogy jó lenne a portálra valami a négy szobrot nyert koreai filmről, és hogy volt abban valami étel, nem emlékszik a nevére, de a köré fonódhatna az írás, esetleg. Hogy őszinte legyek, nem igazán gondoltam, hogy ez valami hű de jó ötlet, úgy véltem, hogy nagyjából a kutya sem fog emlékezni, mit ettek a Paraziták (a magyar mozikban Élősködők) című filmben.

Ehhez képest, pár órán belül a fél világ, és egész Korea azt szerette volna megtudni, hogy mi az a Dzsápáguri, mert hogy olyan étel nincs, viszont ezt kérte a félresikerült kempingezésből hazafelé menet a gazdag feleség a bejárónőtől a filmben. Olyan nagy az érdeklődés, hogy a koronavírus ma szóhoz sem jutott. Kiderült, hogy ez két különböző instant rámjan keveréke, a dzsápágetti és a náguri nevezetűé. Egy youtuber találmánya, semmi különleges, viszont a filmben tettek bele egy jó nagy adag hánú marhát kockákra vágva, márpedig azt aranyárban mérik, mi, a középosztály jeles képviselői is csak piros betűs ünnepeken engedünk meg magunknak ilyen luxust, máskor teljesen megfelelő az ausztrál import marha is.

A hánú koreai, őshonos, kis termetű, világos barna színű marha, mármint kívülről, amíg még él, tejet csak a bocijának ad, nagyon finom a húsa, és genetikailag védett is, mondjuk ettől még lehetne rágós is, de valóban isteni finom. Osztályozzák, az A+++ minősítésűből egy kiló egy kisebb vagyonba kerül.

Tehát van a csádzsángmjan, vagy dzsápágetti instant rámjam (azért nem rámen, mert a mjan azt jelenti, hogy tészta), abban majdnem fekete színű, sűrű szósz van egy kisebb zacskóban, azt pedig csundzsángnak nevezik, tehát az is dzsáng, ha még esetleg emlékszik valaki a dzsángjaimra, írtam róluk régebben. Ez a csundzsáng nevű dolog olyan dzsáng, amit senki sem készít otthon, kínai eredetű, ma is a kínai ételek egy részéhez használják. A másik, pedig a Náguri rámjan, ami eredetileg leveses, de ebben a kombóban csak nagyon rövid szaftja van.

Az, hogy marhahús kerül alá, inkább csak fitogtatása a pénznek, nem illik pár ezer won értékű gyorsételbe több százezer wont kóstáló hánút tenni, ám a Twitter és az összes angol nyelvű magazin, továbbá a koreai televíziók híradásai alapján minden további nélkül el tudom képzelni, hogy igen sokan ki fogják próbálni. Itt az alap verziót már gyártani szeretnék, a marhát legtöbben meg majd odaképzelik alá, vagy vesznek importáltat, ha ló nincs, szamár is jó alapon.

A fordító is megküzdött a dologgal, egyrészt ő sem tudta mi az, ezért megkérdezte, másrészt félt, hogy ha így hagyja, senki más sem fogja tudni, mi az, úgyhogy az angol subtitle végül is rádong lett, a rámjan, és a japán udond tészta összeházasításából, aminek a koreaiak azért annyira nem örülnek, de tudomásul vették, ahogy például azt is, hogy a Szöul egyetem Oxforddá vált az angol fordításban.

A recept tehát annyi, hogy a vajpuha marhahúst kockákra vágjuk, kis olajon megpirítjuk – én biztos, hogy szezám olajjal fogom kipróbálni –, majd megfőzzük a kétféle instant tésztát úgy, ahogy a csomagoláson szerepel, de a náguri levét lespóroljuk az ételről, végül összekeverjük a husival, és tálaljuk. Sötét csokoládé színű, szaftos tészta egytálétel lesz belőle. Isten bizony eszembe nem jutott volna megfőzni, de ezek után muszáj lesz.


A plakát forrása: Wikipédia.

Vélemény, hozzászólás?