Faragó József: Prága #3 – Nem ragozzák a sört

Prága óvárosára is igaz, hogy majd minden ott költött korona kidobott pénz. Őrült tömeg, drága bóvlik. Ráadásul 100 koronás sör! Még a Švejk is lehúzós. Ha mondta is a derék katona, hogy ha egyszer felemelik a sör árát… Akkor nagyot tévedett. A kormány, köszöni, jól van.

Vannak azért kivételes helyek. Késő este, zárás előtt egy-két órával érkezünk néhai Bohumil Hrabal törzshelyére. Egy kapualjból nyílik.

Jó jel, hogy az Aranytigris (u Zlatého tygra) dugig. Nincs hely, mutat körbe a pincér. A falon az író és más híres emberek, köztük elnökök fotói, még egy amerikaié is. Akik, persze, mind Hrabal miatt jöttek. Mi másért?

Körben minden padon ülnek. Szorosan egymás mellett. Középen zavarodott külföldiek téblábolnak. Persze, van hely. Hogyne lenne. Csak kérdezni kell. Rögtön arrébb húzódnak. Két helyet kérünk, egy tétova párocska nagy örömére mindjárt négyet kapunk. Aztán mi is csúszunk tovább, mert érkezik egy öreg Hrabal hasonmás. Sacc per kábé „bérívó” lehet. Imádni valóan édes pofa. És dolga is van, mert nem mindenki érti a cetlis rendszert. Pedig pofonegyszerű. Rendelni sem kell. Elég, ha kiürül a korsó vagy elárvul egy söralátét. Jön a pincér. Hozza a sört. És húz egy vonást a cetlinkre. A sör, az sör. Nem ragozzák. És itt csak 48 korona egy korsó pilseni.

Valamit enni is kell. Csábító a Domácí grilovana klobása, vagyis a sült házi kolbász. Ezt már betűvel írják a papírra. És rendben is van. Kiadós, házias. Kis kosár kenyérrel. Nem igényel bővebb magyarázatot.

Hála Hrabalnak, s a törzshelyének. Prága óvárosa sem egészen elveszett hely. Van még néhány korsónyi remény a szelfik áradatában.