Egy legenda szerint az egész úgy kezdődött, hogy a szent egy nap kicsit túl sok Guinnesst ivott. Mondjuk ez nem valami ortodox legenda, na nem mintha a szentek sosem öntenének fel a garatra, hiszen a mennyben álltó nap megy a legális mámor, igaz, ott már az Úr színről színre látásától repülni kezd az ember, olyan tripek vannak, hogy a fal adja a másikat… Nem, a legendával valami ott hibádzik, hogy Guinnessből egyszerűen nem lehet túl sokat inni. Legfeljebb túl keveset.

Szóval ama napon Szent Patrik fennszóval dicsérte az Urat, táncolt is, dalolt is tiszteletére, mert akkoriban az írek sem ücsörögtek még halvérűen, kukán a templompadban, egyik a másik mellé szorítva, mint a bontatlan konzervszardínia, hanem rendesen megadták az Úrnak, ami az Úré, pörögtek, forogtak, torkuk szakadtából énekeltek, így mulatoztak szabadon a szertartás zenés részeiben, és csak a muzsika csitultával telepedtek le nekihevülten, járatni kicsit agytekervényeiket az Úr szaván.

No, Szent Patrik úgy kitáncolta magát cellácskájában, hogy már nem fért a bőrébe az Úr édessége feletti ujjongástól, ezért aztán kiszaladt az udvarra, és ott dalolászott, ugrándozott felszabadultan Isten felhőhabos kupolaboltja alatt. De még ez a kőfalakkal övezett térség is kicsinek bizonyult csakhamar, olyan féktelen jókedvvel ujjongott a Feltámadás felett, hogy rettentően megszomjazott. Leszaladt hát a pincébe, és csapolt magának egy-két pint habos, apátsági malátalét, hogy izzadt testét kicsit lehűtse vele.

A grádicsokon felfelé ügetve már megint ütemre dobbantgatott, harsányan vigadozott, és a kolostor kapuját kicsapva kipörgött a szabad teremtésbe, mókusok meg őzek birtokába, hogy emeletes tölgyfák alatt tombolja ki az Úr adta jókedvét. Hanem ahogy sürgölődött az Úr dolgában, egyszeriben lebírhatatlan álmosság vett erőt rajta, és földre dőlvén menten elszenderedett.

Ébredvén kegyetlen szomjúság gyötörte, ám örömmel vette észre, hogy a dereka nem sajog, mert épp egy nekibokrosodott medvefű-ágyra hanyatlott véletlenül. Nem mulasztotta el megdicsérni a derék növény szolgálatát, és azt kívánta, hogy az Úr szagosítsa meg hálából ezt a szerény levelecskét minél étvágygerjesztőbbre. Menten meg is történt a csoda, és a növénypárna úgy elkezdte terjengetni a legfinomabb hagymaillatot, hogy Szent Patriknak abban a minutában nyála csordult. Bele is harapott örömmel a medvehagymába, és nem győzte áldani, amiért ilyen friss orvosságot kínál a másnaposságra. Szent Patrik áldása mind a mai napig kiárad erre a plántára, és ami kór meg nem gyógyul tőle, az nem is méltó a betegség nevezetre.


A történet Lackfi János Minden napra egy sztori című kötetében olvasható | Helikon Kiadó, 2019, 503 oldal, 3999 forint | Illusztráció: Pixabay.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel