Budapesten valószínűleg nem tudna egy ilyen étterem megélni, de Koppenhágában láthatóan van fizetőképes kereslet az Alchemist szolgáltatásaira. Az extravagáns élmény már a négy méter magas, bronz ajtóval elkezdődik. Az ajtó, amely Maria Rubinke dán művész munkája, három tonnát nyom. Szezám tárulj! – mondja a látogató, és belép a kétezer négyzetméteres étterembe. Szükség is van a helyre, mert bár egyszerre csak negyven vendéget fogadnak, a kényelmükről 30 szakács és 20 pincér gondoskodik…

A menüben 50 fogás szerepel, de az étterem többet ad az ott szereplő ételeknél: egy komplett élménycsomagot az installációs művészet és a színház keverékéből. A „műsor” hét teremben folyik, a vendégeknek vacsora közben vándorolni kell egyikből a másikba, Louise Rahr Knudsen kreatív menedzser vezényletével.

A holisztikusnak kikiáltott konyha alapját „Az északi konyha manifesztuma” képezi, amely arról szól, hogyan koncentráljunk arra, amit a tányérunkon találunk. A hely megálmodója Rasmus Munk, akinek sikerült olyan divattá tennie a koncepciót, hogy az új Alchemist 2019-es nyitását megelőzően (korábban létezett már egy hasonló megközelítésű projektje, így a mostanit Alchemist 2.0-ként is szokás emlegetni) a világ legjobban várt éttermei között szerepelt.

A megvalósításhoz persze pénz is kellett, rengeteg pénz. A beruházás végül százmillió dán koronából (azaz mintegy 4,5 milliárd forintból) valósult meg; ahhoz, hogy ez megtérülhessen, gyakorlatilag állandóan telt házzal kell futni. Ez amúgy megvalósulni látszik, hiszen a nyitónapi asztalfoglalásnál négy perc alatt kapkodták el a helyeket, és tízezren (!) voltak a várólistán… Az amerikai sajtóban a Vanity Fair a világ legnagyobb úttörőjének nevezte az Alchemistet, ahol gondolatébresztő szociális-társadalmi témáknak is helye van – egy-egy fogásba sűrítve.

Egy menü egyébiránt 2900 koronába (több mint 130 ezer forintba) kerül. Ha ehhez az olcsóbb bormenüt választjuk, akkor csupán 4400 koronával lesz könnyebb a pénztárcánk. Természetes voksolhatunk az exkluzív borsorra is, akkor viszont 7900 koronára rúg majd a számlánk. Mindenesetre február tizedikén újra megnyitották az asztalfoglalást, így ha szerencsénk van, még az idén – mondjuk nyaralás helyett – elmehetünk vacsorázni az Alchemistbe.

Ami engem illet, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és elkészítettem saját „alkimista-változatomat” egy desszertre. Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy olyan drága alapanyagokkal dolgoztam, mint az Alchemist, ezzel együtt összeállt a műremek: az alkimista álma – azaz egy gyémántrög. A receptje – alkimistáról lévén szó – természetesen titkos, de annyit elárulok, hogy van benne matcha és mák is.


A nyitóképen a szerző alkotása: Az alkimista álma | Asztalfoglalás az Alchemistbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel