Köböl Vera: Karalábé, a megosztó, és annak eltékozolt levelei

A karalábé sem tartozik a népszerű ételek közé. Nyersen sem biztos, hogy megkapjuk azt a friss, ropogós ízt, amire vágyunk és amire emlékszünk (gyakran van mellékíze, a kis fej is tud fás lenni, nem csillog, amikor felvágjuk), de a leveleivel még ritkábban kerülünk kapcsolatba.

Tudom, hogy mindig szerettem (pucolni nem, de a hátunk mögé lehetett dobni, mint az almahéjat, hogy megtudjuk a leendő párunk nevének kezdőbetűjét), de a leveleinél csak az a mozdulat maradt meg a szememben, ahogy a piacon, közértben lecsavarják és eldobják. A leveleknek akkor olvastam először utána, amikor beköltözött hozzánk egy húsvétkor Frigyes, a gonosz fekete nyúl egy hétre, amiből persze két hónap lett. Mentem a piacra minden nap, hogy zöldséget kunyeráljak, erre is a karalábé volt a legjobb, a legnagyobb, és Frigyes is szerette.

Amit olvastam, meglepett. Nem írom most le (vagy mégis?), hogy mennyi és milyen vitamin van benne (a karalábéban ásványi anyag: szelén, sok kálium, kalcium, magnézium, réz, vas, kén, foszfor, klór, vitamin E-, B1 és B6, a leveleiben háromszor ennyi), sem a kilenc legfontosabb egészségvédő tulajdonságát (rákmegelőzés, fogyókúra, szív, erek védelme, látás, cukorbetegség stb.), olvasson mindenki utána, de akkor megkóstoltam, és azóta családtag lett.

Most kaptam két gyönyörűt, hatalmas levelekkel – első körben saláta lett belőle, főzelék vagy leves lesz legközelebb (talán töltöm is), a szárát lefagyasztottam köretnek. A salátához a leveleket kis darabokra vágtam/tépkedtem, kis kockákra vágtam a belseje egy részét, az uborkát, tettem hozzá egy kis zöldborsót is. Jó lett volna egy kis jégsaláta, de az most elérhetetlen volt. Meglocsoltam olívaolajjal, citromlével, vágtam rá egy kis kecsketejből készült fetát, mandarinnal díszítettem, és megszórtam goji bogyóval.

Már tudom, milyen lesz a következő…

Fotók: Köböl Vera.