Kovács Zoltán: Tepertős pogácsa

Meghitt, boldog huszonkét évvel ezelőtti pillanat egy decemberi kora reggelen. A világ még kerek, és egyben van. A kerítésen belül a steklámpa barátságos meleg fénnyel vonja be a derűs kompániát. Hogy kívül tél van? Kit érdekel. Ha jobban megnézzük, a leölt, s lábaitól megfosztott disznó háta is a nevetéstől gyűrődik. Kínjában röfög egy picit. Vérét adta a hagymához. Egyébként pedig egy szava sem lehet, hiszen a felboncoltatáshoz a régi léckerítés aggályosan tisztára sikált egyik kapuszárnyára fektették – nem kívánhat ennél többet. A kerítés alatt utcára hömpölygő véres mosóvízzel mi is megtisztulunk, vagy legalább reméljük, hogy vétkeink hígulnak kicsit. Hogy milyen volt a frissen sütött, még langyos tepertős pogácsa íze? Leírhatatlan. Aki ott volt, emlékszik rá.


Fotó: Kovács Zoltán, 1998.

Vélemény, hozzászólás?