Nagy Izabella: Tárkonyillat
Uram, Uram, kegyelmezel-e, ha megszólítalak,
tárkonyillatú reggelen nap arcomon,
a kutya hol mögöttem, hol előttem szalad,
lábaim maguktól falják az aszfaltot.
Uram, Uram, mindenütt jelen vagy-e ma,
tárkonyillat terjeng valahonnan, levest idéz,
szépszívemre gondolok, s másokra,
imádkoznom kell sok mindenkiért.
Uram, Uram, ez most ítélet vagy rosta,
tárkonyillattal betelt tüdőm zihál,
én nem vagyok, én nem vágyok ma,
a levegő elég, a tavasz, a reggeli futás.
Fotó: Zsengellér István.
Most két dologért is hálás lehetek és vagyok nagyon Istennek. Az első, hogy személyesen ismerhetem a vers íróját, Nagy Izabellát. A második dolog pedig az, hogy ő is keresztény, erről a versben is hitvallást tesz, hiszen ez egy istenhez idézett imádság, egy fohász. Ebből kifolyólag pedig testvére lehetek Izabellának, mivel én magam is Jézus Krisztusban hívő és Őt követni próbáló ember vagyok. Isten áldjon meg gazdagon, Iza! 🙂 Ölellek: Attila