Strausz Mónika: Dél-indiai képeslapok #3 – A mágikus kókuszdió

Szomjas vagy? Igyál kókuszvizet! Indiában a palackozottakon kívül úgysem nagyon szabad más vizet inni, így hat érdemes kipróbálni a helyi gyümölcsös csemegéket.

Nézzünk csak körül, mit árulnak Tiruvannamalai nyüzsgő utcáinak bódésorain! A frissen préselt ananászból, mangóból, dinnyéből és papajából készült leveket, illetve a csodálatos tejes-joghurtos-gyümölcsös „lassi” nevű italt higiéniai okokból a szállodákban érdemes fogyasztani, az utcán válasszunk inkább egy atombiztos megoldást. Helyi vezetőnk is tudja ezt, ezért kísér minket egy kókuszdióárushoz, aki egy nagy halom zöldes színű, még kicsit éretlen kókuszdió közepén trónol, kezében egy veszélyesnek tűnő vágószerszámmal. Kíváncsian álljuk körbe a férfit és asszonyát (a „bindi” alapján tudjuk, hogy ő csakis a felesége lehet), és ámulva nézzük a lékelési szertartást.

Eléggé tikkadtak vagyunk már a nagy melegben, mohón vesszük kezünkbe a szívószállal adjusztált, megskalpolt diót. Nem mindenkinek ízlik a kókuszvíz (nem tej!), pedig ritka finomság. Tökéletesen tiszta és friss, hiszen kemény burok védi a külső betolakodók ellen. Majdnem olyan jó, mint egy kókuszlikőrös Pina Colada, csak a jég hiányzik belőle… És még a tudatállapotunk is stabil marad a fogyasztása után. Nekem egyébként minden kókuszállagú, -színű, -szagú és -ízű terméket azonnal el lehet adni, annyira szeretem ennek az egzotikus gyümölcsnek minden megjelenési formáját.

A kókuszdió a hinduk számára nemcsak sokrétű nyersanyag és táplálék, hanem szakrális gyümölcs is, vallási szertartásaik („pooja”) elengedhetetlen kelléke. A szerzetesek értő mozdulatokkal, bárd nélkül törik fel a diót, majd megszentelik, s végül felkínálják a resztvevőknek. Tudtam én, hogy van valami mágikus ebben a gyümölcsben…

Fotók: Strausz Mónika.