Nagyon szeretjük az olaszokat, az idén az utolsó pillanatban jöttünk vissza tőlük a síelésből, és szomorú belegondolni, vajon mikor lehet majd megint odalátogatni. Az egyik kedvenc szakácskönyvem is az olasz konyháról szól (Silver Spoon – eredeti címén: Cucchiaio d’argento, azaz Ezüst kanál), most is ebben a vaskos kötetben ellenőriztem, jól emlékszem-e, hogyan kell májat pirítani.

Jól emlékeztem. Pedig elég régi a történet, még iskolás koromra nyúlik vissza. Bizonyos napokon nekem kellett otthon az ebédemről gondoskodni. Ez legtöbbször abból állt, hogy felmelegítettem a villanyrezsón a kikészített ételt, de néha önálló fűzésre, például májpirításra is adódott alkalom.

A vírus ezekben a napokban Izraelben is itthon tart minket, mint világszerte sokakat, így gyakran főzünk együtt. Így került sor a pirított májra is. Az egyik trükköm az, hogy amikor a hagyma megpirult, egy pohár fehér bort is öntök rá, röviden párolom, és csak ezután teszem rá a májat.

A fiam krumplipürét készített mellé, a feleségem pedig savanyú uborkát, ami nekünk újdonság, mert rendszerint nincs idő ilyesmivel foglalkozni. Emlékezetes ebéd kerekedett belőle.


Fotók: Galambos Tibi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel