Ittes Krisztina Zsuzsanna: Húsvéti utazás, kalácsra rajzolva

Ez a mostani világ, a maga valójában, egyfajta elvonulásra, csendes befordulásra késztet. Mondanám, hogy jó így, hiszen minden tavasszal ezt teszem az ünnepi előkészületeimben, de azért ennyire nem szoktam bezárkózni. Így alakult.

Bennem az ünnep február 26-án kezdődött, a böjttel… Ilyenkor rendszerint már javában sülnek a kalácsaim, s élednek az emlékek, a tervek. Ám ezen a tavaszon valahogy teljesen itthon maradtam a mézes elképzeléseimmel. Így március végén ezúttal csak a hangulatom miatt álltam neki megsütni egy diszkrét mennyiséget.

De ha már itthon kell maradni, akkor legalább a kalácsok legyenek távoli mintákkal telerajzolva! Velük menjek! Most legyen olyan mintás is, amely Erdélyt idézi fel bennem; köszönjön be a Felvidék egy-egy motívummal; jussanak eszembe a gyimesi csángók is, s a tolnai vidék. És legyen saját minta is, csupán a hangulatom miatt…

Az ünnep a történetünkben, s bennünk van. Legyen ismét áldott és szép!

Utóirat: Készültek mézeskalácsnyulak az idén is, még jóval a járványhelyzet előtt. Nem tudtam miért, de valami arra késztetett, hogy most olyan nyulakat formázzak, amelyek nem előre néznek, hanem a hátukat mutatják – befordulva, magukba zárkózottan…