Petrőczi Éva: Egy angol–olasz kulinárhistóriáról
Most, amikor ezen a világjárvány sújtotta tavaszon vigyázó szemünket gyakran megfogják az Olaszországra és Angliára (is) vonatkozó, riasztó számadatok, kicsiny lélektani pihenőként hadd ajánljak fel egy olyan, e két országban gyökerező regényt, amelynek nagyon erőteljes, sőt, ízekkel vigaszt és megkönnyebbülést nyújtó vonatkozásai is vannak.
A regény főszereplője Anna, akinek kezébe kerülnek elhunyt édesanyja, a kicsiny toszkán faluból, Rofelléből származó Inez olasz nyelvű, így félig értett naplójegyzetei. Ennek nyomán Anna elutazik erre a mesebeli hangulatú településre, hogy egy gyakran komor angol apa legkisebb gyermekeként minél többet megtudjon e számára oly sokáig távoli és idegen régióról, s anyja második világháborús partizán múltjáról. Eltérve a nagyszámú toscanai és provence-i sikerkönyv receptúrájától, ebben a regényben a kulináris leírások nem csupán hangulati elemek, vagy könnyebben/nehezebben lemásolható „kvázi receptkönyvek”. Itt a terített asztal melletti jeleneteknek nagyon komoly szerepük van: erőteljes, élő (nem papírízű!) díszletek, amelyek segítenek a nagyon cselekményes regény fordulópontjainak érzékeltetésében.
Az első egy viszonylag rövid angliai családi összejövetelt mutat be, egyfajta – inkább formális, mintsem bensőséges – búcsúvacsorát, amelyen a Toscanába készülő Anna elbúcsúzik testvéreitől. A feltálalt fogások (a tiramisùt kivéve!) jellegzetesen és bizony elég unalmasan brit ételek. (Ezek sokaságát voltam szerencsés nagyon visszafogottan fogyasztgatni angliai ösztöndíjas- és konferenciaútjaim során.) „Jane profi szakács, és szereti fitogtatni az ügyességét. Előételként saját készítésű pástétomot tálal, aztán töltött bélszíntekercset sült zöldségekkel. Cynthia [a sógornő] csak csipeget, egy szál zöldséget tologat ide-oda a tányérján. Anna eltűnődik, hogy milyen újabb diétát tart. (…) A tálalószekrényről az asztalra tesz egy tiramisùval teli üvegtálat… [mármint a háziasszony, Jane, a két idősebb gyerek egyike, aki mindig idegenkedve figyelte anyjuk olaszos túlzásait].” A merev és hangulattalan családi étkezést természetesen cheddar és stilton sajt zárja.
Ezzel szemben Toscanában már Anna első estebédje csupa szín, fantázia és költészet, minden falatja afrodiziákum, egy közelgő nagy szerelem elő-íze, amely a magányos angol lány, s a panzió tulajdonosnőjének megözvegyült testvére, a kislányát egyedül nevelő professzor, Francesco között bontakozik ki. „Az előétel mintha egy gyönyörűen megfestett csendéletből került volna az asztalra. Töltött zucchinivirágok, apró crostinikockák, rajtuk fűszeres paradicsom, májpástétom, pitypangvirággal készült zöldséges krém és pirított babérlevelek olvasztott sajttal. Mindezt aprólékos gonddal készítették a helyi finomságokból. A főétel egy mutatós, rózsaszínes áfonyás rizottó. Anna még soha nem evett ehhez fogható különlegességet. – Igazán mesés ez a rengeteg finomság – áradozik Anna. – Köszönöm! Grazie!”
És most lássunk egy ínyenc szerelmi nyitányt: egy régi receptkönyvek nyomán főzött vacsorát, amely még közelebb hozza egymáshoz a jövendőbeli párját ekkor még csak „kóstolgató” Francescót és Annát. „A többféle előétel között Anna könnyen felismeri a paradicsomos bruschettát, amely egy kevés chilipaprikával van megbolondítva. De a rántott borágólevelet és a rencét soha nem ismerné fel, ha Francesco nem árulná el, mik azok … Teresa [Francesco panziós nővére] ezeknek az ínyencségeknek köszönhetően szerzett valódi hírnevet az agriturismónak [a falusi turizmusnak; olyan ez, mint nálunk az orjaleveses, kolbászos, hurkás, tepertős, külföldieket csalogató lakomák]. Francesco felszeleteli az erdei iszalaggal és csirággal ízesített sajtos lepényt, majd előkerül a pipacs- és pitypanglevelekkel készült saláta is. A salátát kerti sarkantyúka és borágóvirágok díszítik, amelyeket Teresa gyűjtött be, még a délután folyamán.”
Erről a két olasz menüről két, nagyon jellegzetes walesi fogás jut az eszembe: a tengeri hínárból sütött kenyér és az ibolyapuding. Továbbá az, hogy Itáliában a nehéz időkben gyakran sütöttek gesztenyéből készült kenyeret. S egy harmadik, a mai időkben talán nem is haszontalan gondolat: hogy érdemes minden eddiginél találékonyabban sütnünk-főznünk, furfangos hálával követnünk egyik legkedvesebb magyar mesénk, a Kőleves mindent bele (de ésszel és kellő ízérzékkel!) taktikáját.
Angela Petch hol mélységesen komoly, hol játékos kötetéhez kívánok kellemes könyvmelléki és asztali pillanatokat, jó egészséget mindenkinek, s külön az Arnolfini Kantin olvasóinak is!
Angela Petch: A toszkán titok | Athenaeum Kiadó, 2020 | 440 oldal, 3999 forint | Fordította: Novák Petra | Nyitóillusztráció: Pexels.
