Simon Magdolna: Londoni szelet Győrből, extrákkal

A londoni szelet nevű diós süteményt egy régi kolléganőmnek, Laár Erikának köszönhetem. Még létezett a Műemléki Felügyelőség (Országos Műemléki Hivatal néven), és ott, a Fotótárban dolgoztunk mindketten. A recept Erika anyósáé volt, és ha nem is Londonból, de Győrből érkezett. A különlegessége az, hogy a linzeralapba egyáltalán nem kerül sütőpor, vagy egyéb duzzasztószer, így az eredmény elég lapos, de nagyon finom – és olyan „brites” lesz; innen jöhetett a név. Mellette szól az is, hogy készítés közben nagyon szép felületekben és kompozíciókban gyönyörködhetünk.

Először kivajazom, morzsával megszórom a tortaformát, amibe belenyomkodom az előzetesen jól összedolgozott, vajból, kevés cukorból, csipet sóból, tojássárgájából és lisztből álló keveréket. Elég, ha fél centi vastag a bélés; kis peremet is csinálok a forma oldalánál. Ezt megkenem lekvárral – például házi szilvalekvárral –, megszurkálom, majd be a sütőbe.

Amikor a szegély kezd olyan világosbarna lenni, mint a háztartási keksz (amely, ugye, szintén győri), kiveszem és megpakolom vékonyra szeletelt almával, amit kevés cukorral, citromlével és fahéjjal ízesítek – ez az extra, amit már én tettem hozzá az eredeti recepthez. Annyi időre visszateszem, amíg a tojásfehérjéből, cukorból kemény habot csinálok, és belekeverem a darált diót. Újra kiveszem a tortaformát. Ha az almáknak sok leve lenne, megszórom egy kevés zabpehellyel, és úgy öntöm rá a diós habot.

Utána addig sütöm, amíg a hab szépen megbarnul. A sütés száznyolcvan, majd százhatvan fokon történik. Az arányok tapasztalatiak: öt tojást használok a közepes tortaformánál, nyolc–tíz deka vajat, és annyi lisztet, amivel nem morzsásodó, gyurmaállagú tésztát kapok.

Nem nagyon lehet magára hagyni, mivel többször ki-be rakosgatjuk. Az eredmény viszont megéri: konyha és művészet; köszönet Erikának.


Fotók: Simon Magdolna.

Vélemény, hozzászólás?