Faragó József: A zöld füge dicsérete #2 – Kertünk Hamupipőkéje

Nehéz igazságot tenni a fügés ételek között. Mert, mondjuk, tikkasztó nyári napon, amikor szinte csurog a leve, legjobb bokorról falni. Ha már érett, s még mindig az első termésnél tartunk, de még nem az igazi, akkor csöppnyi vajon fél fügéket megfuttatva, majd a gorgonzolás pirítósra dobva, remek mediterrán reggelit rittyenthetünk.

Második termésből aztán ahány ház, annyiféle lekvár, bor, pálinka, esetleg likőr. Itt már különféle segédízek is szerepet játszanak. Különösen a dzsemeknél tud szélesre nyílni a fűszerek legyezője. A konvencionális fahéjtól a tétova gyömbéren át egészen a levenduláig, persze, a rozmaringot és a kakukkfüvet sem kihagyva. Szép rozsdás őszön, miközben könnyű vásznak alatt próbáljuk aszalni a második termést. Jobbára mindhiába, mert az egy másik füge.

Megállíthatatlanul eljön azonban a harmadik termés ideje is, s ez bizony már zöld marad. Hamupipőkés külseje ellenére is kár lenne leírni ezt az értékes gyümölcsöt. Ugye, a színe vigasztalan zöld. Maga a gyümölcs kemény. Ám ha felvágjuk, láthatjuk, hogy legalább a bele piros. Elvileg ehető lenne, de cseppet sem édes, és puhának sem mondanám. Megkóstolhatjuk, elvégre az olajbányászok sem az ujjukból szopják, hogy melyik olaj „édes” és melyik „savanyú”. De nyugodtan ugorjuk át a zöld füge nyers próbáját. Ennél még az aszalt füge is jobb. Pontosabban az jó, ez meg nem.

Nyitóillusztráció: Pixabay | Fotó: Faragó József.