Gergely Tamás: Asztalunk dísze, a karalábé

Asztalunk dísze most egy zöld csokor, amely teraszunk immár elhíresült karalábéjához tartozik, arról vágta le Éva, hat négyzetméteres kertünk tulajdonképpeni gazdája, amikor annak alsó leveleit az erős napsütés veszélyeztette.

Hát annak a növénynek érdekes története van! Részben már elmeséltem: a Hässelby Gård-i zöldségestől vásárolt karalábét megskalpoltam, és skalpját – mert szép volt, mert sajnáltam – vízbe tettem. Az ott gyökeret eresztett, úgyhogy a terasz konyhakertjében helyzetem el. Feje, azaz gumója nőtt, amit jóízűen elfogyasztottunk, de virágjából hosszú gyümölcse-magja elszáradt, lehullott, s ezen a tavaszon belőle új növény született. Most kezdett el virágozni, miután több arasznyi magasra tornázta fel magát, a többi növény felé; róla kellene szívósságból, életerőből példát venni!

No de míg a virágaival volt elfoglalva, az erős nap az alsó leveleit meghajlította, úgyhogy Éva levágta őket, vízbe tette, így pár napig az volt az asztal dísze; le is fényképeztem. A mostani harmadik generációnak egyelőre nincs gumója, s nem tudjuk, lesz-e. Nem ismervén a természetét, elképzelni nehéz, hogy a karalábé-dinasztiának mi a sorsa, egy biztos: asztali dísznek tökéletesen bevált. Ugyanolyan szép, és „nemes”, mint a rózsabogyó például, vagy a tavaszi szellőrózsacsokor, vagy egy letört zselnicemeggy-ág.

Fotók: Gergely Tamás | Előzmény: Karalábé a teraszon.