Kávézós ismerőseim közül Dancs Artur jutott talán a legmesszebbre, legalábbis ami a színhelyek változatosságát illeti. Szatmárról települt New Yorkba, elfoglaltságait tekintve író, fényképész és főként légikísérő, aki egyik nap Stockholmból, másnap olasz földről küld kávétémájú fényképeket – tényleg, vajon mostanság kevesebbet repül ő is? –, de készített már olyan fotót is, amelyen éppen a pilótafülkében költi el az aktuális feketéjét.

A Káfé Főnixnek küldött kávés sztorija egy szokatlan kísérletről szól, főszerepben Hugh Jackman ausztráliai származású hollywoodi színésszel, aki szintén New Yorkban lakik, egy Hudsonra néző toronyház apartmanjában. Ami érdekesebb, hogy kora reggeleken – még a járványos idők előtt, persze – előfordult, hogy ő szolgálta fel a kávét a Duane Streeten, Manhattan új, TriBeCa nevű luxusnegyedében, ahol a negyedről elnevezett filmfesztivált szokták tartani. Pár éve ugyanis Jackman nyitott ott egy kávéházat.

A Laughing Man (Nevető ember) elnevezésű lokalitás, illetve Laughing Man Coffee Company nevezetessége, hogy olyan kávészemekből dolgoznak, amelyeket nem nagy és jól ismert kereskedelmi láncolatoktól, hanem elmaradott országok kávétermelőitől vásárolnak fel, ezzel is támogatva az érintett régiók farmereit. Mi több, a kávézó nyereségét jótékony célokra fordítják. Jackman előtt le a kalappal!

A karanténos időszakban ők is bezártak, bár online rendeléseket – ha nem is nem elkészített italra, de szemes és őrölt kávéra – az alatt is elfogadtak. Május közepén pedig óvatosan megkezdték az újranyitást. Így ha majd a világban újra normalizálódik az élet, és netán eljutsz a TriBeCa negyedbe, kedves olvasó, ne mulaszd el útba ejteni a Nevető embert; megtörténhet, hogy Hugh Jackman vagy épp valamelyik másik amerikai sztár mosolyog majd rád a pult mögül…


A nyitóképen a szürke portál a Laughing Man utcafrontja (fotók: Dancs Artur) | Dancs Artur blogja: Égből kapott mesék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel