Nagy Izabella: Negyvenhetedik. Ja, nem: negyvenhatodik

Ott kezdődött, hogy egy teljes évig egy évvel öregebbnek hittem magam,
és amikor rájöttem, csupa olyan dolgokat találtam ki, ami nekem jó.
Elmentem az erdőbe lóháton.
Nem sütöttem magamnak születésnapi tortát.
Ittam egy jó kupica máklikőrt (gyerekeimtől kaptam ajándékba).
Aztán Virágékkal találkoztam, szigorúan karanténban.
Nem volt rajtunk kívül más a szobában, csak Virág meg Zsolt meg Szifon,
ők ugye egy háztartás, meg én, az odajáró, csak úgy.
Zsolt lesben állt a kamerával, szemben velem. Virág mögöttem.
Az asztalon a világ legszebb Rákóczi túrós tortája.
De hát Viri, honnan tudtad, hogy szeretem?
(egyszer, talán, nagyon régen, mondhattam neki, de mikor,
és hát, ő meg emlékszik ilyesmikre? hogy van ez?
ez az igazi szeretet? és pont engem?)
Persze sírni kellett, de azt mégsem lehet, csak úgy, érzékenyülni
egy szép kerek Rákóczi túrós torta felett, ezért előkerült a táskából
a fekete lé, a máklikőr, azzal öblítettük le a törődést, a karantént,
hosszú ölelgetés helyett.

Ünnepelt: Nagy Izabella | Torta: Barbély Virág | Fotók: Székelyhidi Zsolt.