Stegbauer Tibor: Sanyi szalonnája

Sanyi, a kilencvenéves, aki másodállásban gombász, tavasz közeledtével erősen fülel szalonnaügyben. Na, nem éppen arra vár, hogy a kamrában néhány kampó végén megszólaljon az ártány hasaalja. Nem. Inkább idegesíti, hogy a juhtúró már egészen ennivaló, a sarjadékhagyma is asztalra kívánkozik, de a ravasz kakukk nem akar megszólalni. Márpedig kakukkszó nélkül nincs bicskafenés, s szalonnaszelés.

De ma reggel megszólalt a kakukk, s általa üzent, hogy osonjak fel hozzá takarásban az erődút szélén, ahol még a drón se lát, mert mára azokat is bevetették, meg a hazai és nemzetközi légierő összes függőleges felszállásra tervezett üzemképes gépét, hogy megfigyeljék s büntethessék a törvényszegőket.

De azért lenne fontos a jelenlétem, mert mi csak kettesben tudjuk bevizsgálni a december elején enyhén fokhagymás és sós lében áztatott, aztán borókabogyós bükkfafüsttel cirógatott ártány zekéjét.


A szalonna nem lehetett sokkal vastagabb, mint a bükkfából hasított, s kézvonóval simára húzott lapítódeszka, de sarkai nem voltak megcifrázva. Még látszott rajta a böllér pálinka után sóvárgó, meglebbenő keze nyoma.

Sanyi előbb keresztet vetett magára, amit a homlokánál kezdett, aztán a szíve tájékán befejezett, nagyot sóhajtott, majd a fokra állított szalonna széléből, az agancsnyelű bicskájával két ujjnyit lemetszett. Hallatszott a penge hangja, ahogy reccsen a csontszáraz bőrkében, s a levágott darabot felém fordította:

– No, szagold meg!

Megszagoltam. Benne volt abban a vadhere, a pityóka, s a makk édes-keserű, asszonyra emlékeztető illata. Aztán a boróka termése, amint áttör a gyertyánfa füstjén, s a fokhagymával kacérkodva nem a füstölő aljáról indult el szemlézni a szalonnát, hanem a kéményen jött volna le, tenni a dolgát.

Jött, hogy belemarjak. De előbb kellett mondjak neki valamit:

– A paprikát kispóroltad.

Ekkor kitett elém az asztalra egy tízdekás vörös színű zacskót, melynek hátoldalára huszonvalahány nyelven azt írták: paprika, paprica, boia de ardei, kirmizi biber, 红辣椒, Ớt đỏ, красный перец……

– Csak azért nem tettem rá a szalonnára, mert itt sehol nem írták rá szegény Samu nevét.

Pedig olyan szeretetreméltó ártány volt.


Illusztráció: Freepik.

Vélemény, hozzászólás?