Zsubori Ervin: Felesesek

Miután elolvastam a Képírásban Vass Norbert Üresek és átlátszóak című esszéjét, amelyben a nagyvárosokban elszórt vagy épp gondosan lehelyezett feleses üvegek esztétikai és szociografikus vonatkozásaira hívja fel a figyelmet, Duna-parti kisvárosomban ebédelni indultam a verőfényes tavaszban. (Ez akkor történt, amikor még lehetett kifőzdékbe járni; pontosabban: aznap még lehetett, két nap múlva már nem.)

Az első fecskére nem kellett sokáig várni, a második szomszéd előtti parlagon hevert; címkéjét még nem kezdte ki az enyészet, így tudható: Körte volt előző életében. A hévtöltés melletti senkiföldje-liget kézenfekvő tárház, akad is találat, de inkább a sörösdobozok dominálják a látványt. A töltés másik oldalán, a közműves objektumot védő kerítés tövéhez leültetett gazdag lelet viszont brigádszintű jelenlétet sejtet, s egyúttal az is kiviláglik: a kistérségi piacot a Keserű brand uralhatja.

A focipálya környéke mentesnek tűnik, ebben azonban az is közrejátszhat, hogy a felnőtt csapatot nemrég szélnek eresztették. A régi temető vaskerítésén belüli másfél méteres füves sáv viszont valóságos békés aknamezőnek hat a sok hatástalanított ampullától. Pár méterrel odébb a parkolóhelyeket szorgos közterület-karbantartók tisztogatják, de idáig nem ér el a kezük.

A szumma: harmincegynéhány észlelés a kertkaputól a kifőzdéig. A Feles örök.

Fotó: Zsubori Ervin | Vass Norbert esszéje a Képírásban.