Faragó Emma: Salátával álmodni

Indulás előtt még egyszer átmormoltam, mit kell vennem a boltban – kenyér, tej, kávé, saláta. Egészen múlt hónapig a saláta nem szerepelt az „ennek mindenképp kell itthon lennie” listán.

Hogyan került a saláta a listámra? Írhatnám, hogy azért, mert szeretem. De ez nem ilyen egyszerű. Sokáig a salátáról hallani sem akartam, nemhogy megenni. Ha bárki a családban salátával kínált, azzal hárítottam: nem vagyok kecske, hogy zöldet egyek. Ha bármilyen formában saláta vagy valami zöld levél került az ételembe, gyakran kihajítottam, vagy ha nem is dobtam ki, kitúrtam a tányéromról. Szerencsére a családtagjaim nem akarták mindenáron rám tukmálni a zöldségeket, mert úgy voltak vele: több marad nekik, ha én nem eszem…

Néha azért előfordult, hogy nem vettem észre a salátát, és megettem. Például a mekis szendvicsekben. Na jó, az uborkát abból is mindig kidobtam.

Tavaly ősszel kezdtem barátkozni a salátával. Egyik délután beugrottam a barátnőmhöz. Előző nap bulgurt készített csirkével, és abból szeretett volna megkínálni, de a maradék bulgur nem viselte túl jól az éjszakát. Megromlott. Ezért a csirke mellé gyorsan összedobott egy salátát. Igazából a salátában nem volt salátalevél, de arra emlékszem, hogy volt benne uborka, és nagyon finom volt.

Ezután kezdtem komolyabban érdeklődni a saláták iránt. Eleinte még zacskóban kapható mixet vettem magamnak, amit leöntöttem joghurttal vagy tejföllel. Arra gondoltam, ha nem látom, akkor megeszem. Egy alkalommal előfordult, hogy nem volt se salátaöntetem, se tejfölöm, de nem akartam, hogy megromoljon a salátám. Megsóztam és öntöttem rá egy kis házi olíva olajat. Megvallom, ekkor még nem faltam a salátát.

A változás azon a reggelen történt, amikor a reggelimnél eljutottam a salátámhoz, és meg akartam enni: pontosítok, le akartam gyűrni. Ám meglepetten láttam, hogy már elfogyott a tányéromról.

Amikor legközelebb mentem boltba, pont nem volt zacskóban kapható mix, és a pultnál percekig szemeztem a fejes salátákkal. Végül úgy döntöttem, hazaviszek egyet. Még aznap este elfogyott, pedig egyedül voltam a lakásban.

Valamelyik nap megjelent egy kép a fejemben, salátával és tortilla chipsszel. Körbenéztem az interneten, hogy csinált-e már valaki ilyet. Örömmel konstatáltam, hogy ebben a formában, ahogy elképzeltem, még nincs fent a hálón. Másnap elrohantam a boltba, beszereztem a megfelelő dolgokat: saláta, tortilla chips, szalsza szósz. Bár utóbbi frissen jó, nem akartam ezzel külön foglalkozni.

Elővettem egy műanyag dobozt. Kigondoltam, miként tudnám szépen elhelyezni a dolgokat. Feldúltam a lakást kartonokért, tűzőgéppel összeapplikáltam a megfelelő formát, s belehelyeztem a dobozba. Aztán elkészítettem a salátámat: salátalevél, paradicsom, feta, só, házi olíva olaj. Elsőként a salátát tettem a kartonformába, utána a tortilla chipset, majd a szalsza szószt. Végül a salátára balzsamecet krémet csorgattam. Ezután a kartont kiemeltem, és már lehetett is enni.

Következő alkalommal, amikor ilyet csináltam, nem volt kedvem a kartonokkal bajlódni, mégis sikerült megoldanom, vagyis a karton simán elhagyható. Csak a sorrend számít: saláta, tortilla, szósz.

Ha pár hónappal ezelőtt valaki azt mondja a szüleimnek, hogy én salátával álmodok, vagy az éjszakai filmnézés közben salátát nassolok, hangosan felkacagtak volna – biztos más gyerekéről beszél.


Fotó: Faragó Emma.

Vélemény, hozzászólás?