Pető Tünde: Csőben sült fogás

Jól hangzik. Finom étel jelenik meg az ember lelki szemei előtt, összefut a nyál a szájában, ha azt hallja, hogy csőben sütöttek valamit. Később aztán rájön, hogy csőbe húzták. Nem akarattal persze, de mégis.

Olyan ez, mint mikor az igaz szerelmet emlegetik, és az ember szívét azonnal melengetni kezdi egy tünde kép, ami aztán gyorsan szertefoszlik, amint némi kutakodás után rájön, hogy az álom egy humbug, huncutság, parasztvakítás: a csőben sült fogást nem sütik agyagcsőben, legfeljebb a kemencének azon részében, amit csőnek kereszteltek el hajdanán. Az igaz szerelmet pedig már nem is kommentelem, mert arról is nagyon könnyen kiderülhet a valóság prózai mérlegén, hogy se nem igaz, se nem szerelem.

A csalódásnak persze vannak fokozatai. Az ember az első csalódás után választhat, hogy ragaszkodik-e rögeszméjéhez, tudván, hogy ráfázhat, vagy keményen vállalja a kegyetlen valóságot, és tovább nyomoz. A csőben sült fogásról például egy pillanat alatt kiderülhet ráadásképpen még az is, hogy finom, francia neve (gratin, au gratin) a gratter igéből származik, ami annyit tesz magyarul, mint kapar, avagy vakar. Tekintve, hogy hagyományosan előző napi maradékokból kaparták össze, állították össze… Ugyanígy, az ember igaz szerelméről is kiderülhet bármi, jobb nem is belegondolni, hogy mi minden…

Ha valaki mindezen információk birtokában mégis vállalja a csőben sült fogást, az az optimizmus diadala a józan ész felett. Irracionális választás, de van valami szép abban, amikor valaki nemcsak dacolni mer a világgal, hanem fel is meri tálalni. Voilà! Csőben sült fogás (sült brokkoli, salátakörettel), az illúzió diadala mindenek dacára.

Fotók: Pető Tünde.