Székely Ervin: Mit ér a kifli, ha havasi

A havasi kifli némi dilemmát okoz a kőttes tíszta szenvedélyes kutatóinak. Egyrészt kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szóban forgó édesség a kőttes tíszták fajtájához tartozik, mind alapanyagai, mind állaga révén. Másfelől azonban merőben elüt a fősodorra jellemző minimalizmustól, a kiegyenlítettebb, olykor kimondottan sós íztől.

Cukros, lekváros, már-már a zserbót idézné fel, de mégis egyszerű, kicsit kopottas, szerény. Édessége azt sugallja, hogy elégedetlen „paraszti” státusával és előkelőbb besorolást követelne magának. A croissant-ra is kacsintgatna, de ülepe elnehezül a mangalica disznó zsírjától, szinte odaragad a porcelántányérra. Omlik, de nem szárnyal, nem szellős, visszahúzza a tespedő magyar ugar.

Ezért aztán nem is juthat be a fényes szalonokba, de még az igényesebb polgári ebédlők asztalairól is lecsúszik. Megmarad a nyári konyhák viaszos vászonnal borított asztalain egyszerű kőttes tísztának, sáraranynak, hej, pedig mekkora tehetség, leledzik benne.

Fotó: Székely Ervin.