Gergely Tamás: Kevert fagylalt à la Gergely

A nyolcvanas évek Bukarestben találnak engem, a román fővárosban írunk magyar lapot a Kárpátokon túl élő magyar fiataloknak – esett meg már ennél bizarrabb dolog is abban a diktatúrában. Például a végén már áramot is szelektíven szolgáltattak a Fény Érában, étel gyanánt szemetekhez jutottunk, vizezett vajhoz, csontért verekedtünk, nem sorolom. De még az elején ezt-azt találtunk az üzletekben.

Fagylaltot például. Nem magyar minőség, nem keletnémet, de mézzel keverve és tejszínnel egészen érdekes kombinációkat lehetett kihozni.

Ha barátaink ellátogattak hozzánk, ilyen à la Gergely kevert fagylaltokkal igyekeztem élvezetessé tenni az együttlétet. A színekből ítélve – mert főleg színre és nem ízre emlékszem –, volt benne málna-, áfonya- és vaníliafagylalt.

Bukaresti nyolc évemből sok emlékem maradt, de sok ki is hullott. Az, hogy a fagylaltozás emléke még élő, Jutkának meg Zsoltnak köszönhető; ők emlegetik fel időnként, s ettől eleven bennem is.

Annak, ugye, harminc éve, de legalább negyedszázada. Ettem azóta minőségi fagylaltokat – Mövenpick, Häagen-Dazs, a svéd Sia –, kettesben ugyan, Évával, és keverjük is őket. A fagylaltozás öröme megmaradt, ám a keverés élménye a Colentina 1-hez köt továbbra is…

Fotók: Gergely Tamás, Stockholm, 2020.