Nem szoktam dicsekedni. Na jó, fölteszem a fészbukra a legújabb munkáimat, de nem dicsekvésképpen, inkább csak úgy, közízlés-nevelési célból. A tegnapi születésnapi tortámmal viszont dicsekedni fogok (sőt már dicsekedtem is a fészbukon, délután tettem föl, és estig több mint százötvenen lájkolták) – akkor is, ha semmi közöm a megalkotásához, mivel Gabi sütötte, aki a feleségem, és felsőfokon műveli a sütést-főzést. No persze szakács- vagy cukrászdiploma nélkül, mert felsőfokú tanulmányait elsőéves korunktól fogva velem egy padban végezte a Közgázon, bár negyedszázadra másfelé vezetett az utunk, végül mégis egymásra találtunk.

Mivel öt gyermek (plusz párjaik) és kilenc unoka születésnapjait ünnepeljük évről évre, nagyon fölkészültnek kell lennie a tortakészítésben. Főleg, mert kívánság-tortákra is számítani kell a legkisebbektől, akik néha palacsintatortát, néha emeletes tortát kívánnak; van, akinek a dobos a kedvence, és van, akinek a mákos. Ilyenkor, nyáron mégis a könnyű, habos citromos álom a sláger. Ez a „citromos” csak gyűjtőnév, így hívjuk akkor is, ha eperből, ha málnából, ha barackból, ha körtéből vagy almából készül. A receptből csak a citromot kell más gyümölcsre cserélni.

Így néz ki például egy igazi Citromos álom:

Ilyen, amikor eper is van rajta:

Ez a Dobos verzió:

Az idei tortám (amely a nyitóképen látható) egy Áfonyás álom volt…

Hogy unokáink anyukái ne legyenek teljesen tanácstalanok sütés-főzés terén, pár éve még egy könyvet is összeállítottunk a Gabi által összegyűjtött receptekből – a kedvencekből, a legfinomabbakból, és az egyszerűen, gyorsan elkészíthetőkből.


Fotók: Halász Géza.

1 thought on “Halász Géza: Citromos álmaim

  1. Ehhez az íráshoz recept is tartozott, de ez nem egy receptoldal. Viszont azt még magunknak sem tilthatjuk meg, hogy kommentben közöljük a Citromos álom receptjét… (A szerk.)

    Hozzávalók: 25 deka cukrozott tetejű babapiskóta (vagy 6 tojásból sütött piskóta); 0,5 1iter tejföl, 0,5 liter tejszín, 2 db citrom, 12 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor.

    Elkészítés: A tejfölt habosra keverjük a kétféle cukorral, belekeverjük a citromok reszelt héját és levét. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe. Egy jénai tál alját kirakunk babapiskótával, rákenjük a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta jön, és a tetejére simítjuk a maradék citromos krémet. Citromgerezdekkel és levélkével díszítjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Nagyon finom, könnyen elkészíthető sütés nélküli sütemény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel