Stegbauer Tibor: Esetem a kvasszal

Mihaliov barátom, ha hazament Pétervárra, mindig hozott nekem valamit. Általában olyan dolgokat, ami korábbi beszélgetéseink során szóba került. Így megismerkedhettem a bajkáli füstölt és szárított ommal, egy doni kozáksapkával, tormalevéllel tartósított zakuszkával (teljesen egyéb, mint amit mi Erdélyben előszeretettel sütögetünk, kavargatunk), legutóbb pedig egy kétliteres műanyag palack kvasszal.

Leeresztett ablakkal állt a szolgálati Daewoo, a vörösen kacsintgató és klinkk-klankkozó málnási sorompó előtt, azért ablaktalanul, mert két nappal előbb rejtélyes körülmények között megszökött a rendszerből a hűtőgáz, és már kétszer váltott pozitívan a hőmérsékletet mutatni hivatott kijelző. Az elején a kétjegyű szám hármassal kezdődött, aztán azzal is végződött.

Tehát ketten ültünk az autóban. Én a megszokott helyen, az anyós felől pedig a bepárásodott kvasz. Az évek alatt gyűjtött tapasztalat azt súgta, hogy ha az InterRégió most indult el Bodokról, akkor minimum húsz perc, mire a sorompóőr koszos, valaha sárgának született zászlócskájával, vigyázz állásban tiszteleghet neki. És jött a salamoni gondolat, hogy nézzük csak meg, mit is tud ilyen esetben a kvasz. Akinek már volt szerencséje együtt élnie egy szolgálati autóval, annak illik tudnia, hogy abból semmi létfontosságú dolog nem hiányozhat, legfeljebb a hűtőgáz, de van ott a borotvától kezdve néhány nagyobb műanyag pohárig minden.

Épp szakszerűen elemeztem a pohár aljából elinduló apró buborékok útját egészen fel a habzó felületig, ami szemlátomást gyarapodott, s már kilépni készült a műanyag korlátok közül, hogy aztán lecsöpögjön a nadrágomra, onnan tovább az intimebb régiók közé, ezért hangosan hörpölni kezdtem a habot. Ekkor szólalt meg az ablakkereten át behajolva a kátyús utak őre:

– Jó napot! Hűvös a söröcske?

– Épp iható. Nem is rossz ez a kvasz.

– És mondja, hányadik pohár sörnél tart?

– Uram, mondtam már, ez kvasz.

– Értem én, hisz nem vagyok süket, maga el akarja hitetni velem, hogy a sört kovászostól issza, vagyis szűretlenül. De nem megy. Én már ittam szűretlen sört, amitől be is rúgtam, de ahogy elnézem, ez normál sör, ragyogóan szép sárgásbarna. És a palack is barna, hogy kiszűrje a napfény sörre gyakorolt káros hatását.

– Hogy befejezzük a szemléletbeli különbségeket, én szívesen megkínálom önt. Van még öt tiszta poharam.

Elnevette magát, s valakinek hátraszólt:

– Képzelje el főnök, az úr megkínált egy pohár sörrel.

Ekkor vettem észre a visszapillantó tükörben, hogy a hátam mögött áll egy rohamkocsi, s már bújik is ki abból egy ezredes, kezében az a bizonyos szonda. Közben az előbbi alezredes a szolgálati Daewoo elé állt, jobb kezét a csípőjéhez szorította, mintha onnan ki akarna rántani valamit, a főnök meg fájdalmas arccal bemutatkozott, és törvények paragrafusait emlegetve felkért az együttműködésre, ami azzal kezdődik, hogy a kvaszos szájammal igénybe kell vegyem a szondát. De addig is keressem elő azokat az aktákat, amit egy másik paragrafus előír.

Néhány perccel később, három lépésre a Daewoo mögött:

– De főnök, én határozottan éreztem leheletén az alkoholt.

– Te balfék! Nem láttad, hogy a palackon cirill betűk vannak? Az oroszok már kifejlesztettek egy olyan alkoholmolekulát, amit nem érzékelnek az EU-s szondák.

A sorompóőr megfeledkezett a tisztelgésről, mind csak minket nézett, de attól függetlenül a sorompók között még gondtalanul átzötykölődött a 12 óra 35-ös InterRégió.

Illusztráció: Zsubori Ervin.