Gergely Tamás: Egy pohár tej a sörgyári kantinból

Háromszáz svéd szóval a nyelvi tarsolyunkban a stockholmi Pripps nevű sörgyárban találtuk meg a helyünk, Éva meg én. Fél évvel az ideérkezésünk után, harminchárom éve, ha jól számolom. Keltünk hajnali fél négykor, hogy elérjük a metrót, amelyik Alvikba elvisz még az első busz előtt, hatkor ugyanis munkaruhában be kellett pecsételnünk.

De a folytatás már jobb volt, ide számítva az ebédet is. Egy Sara nevű vendéglőláncolat gyári kantinjában ettünk, szubvencionált és finom ebédet. Itóka az ebédhez – nagy választékban a gyár termékei: narancslé, Coca-Cola, gyenge sör…

Feltűnt viszont, hogy tejet is lehet választani. Ez kissé meglepett, a mi fogalmaink szerint a tej a reggelihez vagy a vacsorához, de semmiképpen nem az ebédhez kapcsolódik. Már ha van – mi a Ceausescu leromlott kommunista gazdaságából csöppentünk a skandináv jólétbe, odahaza örvendtünk, ha valamilyen tejterméket „elkaptunk”…

Ami még jobban meglepett, hogy huszonéves férfiak, svédek a legtöbbször és a legtöbben a tejet választották. Nem akartam hinni a szememnek. Odahaza már azért is elutasították volna a tejet, hogy ne tűnjenek anyámasszony katonájának. Itt meg ez volt a standard, gondolom, ma is az.

Ma már nem a sört csapolom a Prippsben, sőt a Pripps is eltűnt a szemünk elől a nagy forgatagban. Meglepetésben viszont bőven volt még részem a békeszigeten, amit Svédországnak hívnak.

Illusztráció: Pixabay.