Gergely Tamás: Hamvas
Mindjárt az elején tisztáznom kell, hogy nem Hamvas Béláról lesz szó ebben a kis visszaemlékezésben, hanem a medeséri Pali bátyámról, a Székelyföld közepén.
Az úgy történt, hogy gyerekkoromban a rokonoknál töltöttem a nyári vakációt, Homoródszentmártonban, illetve a Nyikó-menti Medeséren. A velem egykorú Palkóra lettem volna rábízva, de hát én se tehenet fejni nem tudtam, se nyulakat etetni, így többnyire magányosan töltöttem napjaim.
Nyolcadikos lehettem, faluhelyen már félig felnőtt, amikor egyik ebéd után Pali bátyámmal kimentünk a nyári konyha mögötti kertbe. Férfiak egymás közt, beszéljék meg a világhelyzetet. Szó kevés esett, arra viszont határozottan emlékszem, hogyan szakított le Pali bátyám a fáról néhány érett szilvát. Hamvasat, amilyen ott termett.
Leszakította, kezével a hamvat letörölte róla, bekapta. Mai napig őrzöm emlékeim között azt a természetességet, amivel mindezt csinálta. Leszakította a saját fájáról a szilvát, ami ott termett, előkészítette magának, vagyis letörölte a hamvát, majd bekapta. Nem szóval nevelt, hanem néhány egyszerű mozdulattal.
Illusztráció: Pixabay.