Free Ostástka/Medve Zsuzsi: Mi jó a szombat reggelben?
A szombat reggel.
A szombat reggel.
Régen az aszúsodott bogyókat egy zsákba tették, kitaposták belőle az eszenciát, s a zsákban maradt, már csak kevés szőlőhúst tartalmazó, de édes szőlőhéjat, azaz a zsák tartalmát kifordították egy gerincborra…
A reggeleket mindig a karamell töltötte be, a nagyapám ugyanis minden áldott nap megivott egy csészével. Csak ült a nagy asztalnál, kora hajnalban, gyertya fényénél az újsággal, és a nagyi minden reggel letette elé a karamellt egy darab kaláccsal, kenyérrel. „Tessék, Papa!”
Nagymamám kezembe adta a csirke lábát, fogjam, amíg ő gyorsan elvágja az ütőereket a nyakán, meg kifolyatja a vért a kisvájlingba. Egy perc az egész, hamar túl leszünk rajta…
Disznóöléskor a zsírszalonnából kisütött zsírt nagypapa félrehúzta a sparhelten a tűzről, és amikor kissé lehűlt, még folyékony állapotban beöntötte a nagy világoskék zsírosbödönbe. A maradékot a vajszínű kis bödönbe.
Fehér, szájban gyümölcsmix-buké, mégsem édes, de nem is kapar, csak csavar egyet a nyelven. Mi az?
Nyugdíjazásom óta a magánéletünkre szorítkozik a szendvics-dizájn, kirándulásokra visszük magunkkal az esztétikus és gusztusos remekműveket. A minap például kiruccantunk a Kánaánba.
A puliszka göbjeit, / a lágy és kemény fehéreket, / a tejfölét, az edényét / és a pörckockák halmát. / Az asztal szélén az illatos, / ősz eleji almát.
Mustárral savanyítottam, darabos, házi feketeribizli-lekvárral édesítettem, vajjal kerekítettem. Stier Gyuszi mintha életében először elégedettnek tűnt volna, elmaradt a szokásos egekbe emelkedő szemöldök, helyette ő maga állt fel, s a ragu fölött váratlanul szavalni kezdett.
Reggeleimnek van egy ismétlődő rítusa. Miközben elkészítem a früstökömet (ma zsidó tojás volt pirítóssal), az egyik macskánk felugrik a konyhaablak párkányára és keservesen nyávog.