Gulyás Dénes: Oh Yeah

„Kicsit szomorkás a hangulatom máma.” Ki nem emlékezne erre a slágerre, a múlt század 60-as éveiből. Igen, ma én is énekelhettem volna ezt, mert a hangulatom bizony – mint egy kapatos kocsmatöltelék a csapszékből hazafelé tartva – ide-oda imbolygott ezen az október eleji pénteken, hol a napos, hol a borús oldalon.

Néhány halaszthatatlan tennivaló, természetesen covidsafe üzemmódban. Mindenhová kocsival. Zeneakadémia, bevásárlás anyámnak, aki nehezen tartható féken még 90 évesen is. Két hatalmas teli szatyorral állok az ajtajában. Szomorú, hogy nem ülhet elektromos motorjára, hogy elguruljon a boltba, meg még a jó ég tudja hova. Megtiltottam neki, ha ilyet egy gyerek egyáltalán megtehet az anyjával. Megtettem, és szót fogadott, mint én kölyökkoromban, 55 éve, amikor beparancsolt az udvarból a játék mellől leckét írni.

Apró bosszankodások a piros lámpánál, a villamos mellett, néhány maszk nélküli utas miatt. Egyikük rám bámult. Kivettem a kesztyűtartóból egy maszkot, meglobogtattam, s kérdő tekintettel, tagoltan megkérdeztem tőle az ablakokon keresztül, hogy nem kér-e egy maszkot. Nem kért. Ült tovább maszk nélkül, s nagy boci szemekkel, mint egy kezdő zombi bámult rám.

Délután hazafelé a Szent Sebestyén kápolnánál nagyot sóhajtva szívtam be Nagykovácsi magaslati levegőjét. Valamivel el kell simítanom a napot, gondoltam, s a Templom téren, ami most már Tisza István tér, de nekem mindig Templom tér marad, megálltam. Jobb kézre Borárium. Nemrég nyitott. Patyolattiszta, ízlésesen berendezett üzlet. Ilyeneknek mindig drukkolok, nehogy csődöt mondjanak. Elvégre csak van egy majd tízezres településen annyi vásárló, hogy egy ilyen üzletet a vásárlásaival életben tartson. Lehetne a neve sonkárium, csokoládium, sajtárium, pálinkárium, konyakárium, szörpárium, és még néhány másféle árium is. Legeltetem a szemem a készleten, majd döntök. Prosciutto di San Daniele, Saint Agur és Brillat Savarin Briarde Brie. Ha jól tudom, Savarin úrtól, aki egyébként hegedűtanár is volt a XVIII. században, származik a bon mot: „Dis moi ce que tu manges, je te dirai ce que tu es” azaz mondd meg mit eszel, s megmondom ki vagy.

Egyébként, ahogy az üzletebe léptem, leheletnyi szellők hátán érkeztek az illatok, ami már önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy ide-oda imbolygó hangulatom a napos oldalon vessen horgonyt. Vetett is. Ott. Elképesztően udvarias, gyors és kedves kiszolgálás, halk és mosolygós félmondatok, bizalmaskodásnak, haverkodásnak nyoma se, ízléses csomagolás, majd viszontlátásra, s „remélem hamarosan újra jön hozzánk” után, még beugrom egy kis sárgadinnyéért a zöldségeshez, akinek szintén elképesztően jó minőségű áruja van. Dinnye sajnos már nincsen, de illatos, hatalmas szemű szőlő díszeleg a polcon. No, abból két nagy fürt.

Otthon mély levegő, hatalmas sóhaj, vállam le, vékony barna kenyér a pirítóba, egy marék szőlőszem, öt vékony szelet San Daniele, 4-5 deka Saint Agur és Brie a tányérra, és mindehhez tokaji édes szamorodni az Úri Borok Pincészetéből Gergely Vincétől, Mádról. Golyó kutyámat megvesztegettem valami hosszan rágható csemegével, hogy ne kunyeráljon, hiszen már ahogy a küszöböt átléptem, sőt talán még csak a sarkon autóztam haza, az illatok már lázba hozták. Naná, hogy ő is szívesen enne sonkából, sajtból. A borról nem is beszélve (ez komoly, szereti, s egy gyűszűnyit szívesen vedel).

Éppen a pirítós sarkára kentem kevés sajtot, a sonkából egy darabkát a villára, s azon törtem a fejem, hogy elsőként a sonkát, a sajtot vagy a szőlőszemet illesszem-e nyelvem hegyére, amikor felcsendült a tévében a What a Wonderful World. Hallgatom, közben San Daniele, Saint Agur és Brillat Savarin Brie, meg édes szamorodni. Luis a végére ér, s az utolsó előtti szó – wonderful – ú hangzóját a végén í-re formálva, mintha ízlelné a sonkát, sajtot, bort, s minden szépséget és jóságot, hosszan mosolyogva húzza, s odabiggyeszti még: „ó igen”. Hálát adok Istennek, hogy ilyesmivel díszíti napjaimat. Életadó lüktetés a napot így élni végig, mint a szív, húzódik össze és nyugszik egy pillanatra, úgy lüktetnek a nap percei. No, és a végén a kenyér, a sonka, a sajtok, a szőlő és a bor, Luis hangjával! Már ha azt a csodát hangnak lehet nevezni… Lám, nem kell szép hang az énekléshez, csak úgy kell vele bánni, mint ő. Oh Yeah.


Illusztráció: Pixabay.

One thought on “Gulyás Dénes: Oh Yeah

Vélemény, hozzászólás?