Ligeti Zsuzsa: Az utolsó ebéd a napon

A kertünkbe megérkezett az ősz. A levelek sárgulnak, az utolsó őszirózsák virítanak már csak. A zöldségesből már mindent betakarítottam. Azaz mégsem: a nyáron felmagzott saláta elszórta a magját, és kikelt. Épp annyi, hogy kettőnknek elég legyen ebédhez. A mélyhűtőben lapult még csirkecombfilé. A meteorológia másnapra szép napsütést ígért. Nosza, elővettem a húst, bepácoltam. A krumplit előre megfőztem. A férjem megrakta a tüzet, és valószínűleg idén utoljára összeszerelte a tárcsát. A hús és a krumpli mellé a kert utolsó zöldpaprikái is odakerültek. Valóban zöldek voltak, mert már nem volt idejük megpirosodni.

Nagyon megszerettük a tárcsát, amivel néhány éve a Hargitán találkoztunk először. Itthon sikerült beszereznünk. Azóta nem bajlódunk a faszénnel. Remek sütögetéseket csaptunk vele idén is. A vírus miatt szinte állandóan a kertben voltunk, kihasználtuk a lehetőséget.

Bent a házban már fűtöttünk a második novemberi hétvégén, hisz reggel csak 2 fok volt. Már meg is terítettem, míg sült a hús, amikor jött az ötlet: ebédeljünk kint a napsütésben. Hamar elővettük a kerti bútort – amit már elraktunk télire –, és megterítettem a napon, közvetlenül a tűzrakóhely mellett. A nap sütött, a hús és a krumpli illatozott, békés hangulat uralkodott az ebéd alatt. Asztalunktól jól láttuk a sárgán pompázó ginkófát és a korai juhart. Hatalmas tölgyfánk már kopaszon áll, alatta hevert minden levele és temérdek makk.

Kiélveztük a kivételesen kellemes őszi napot. Jól döntöttünk. Másnap reggelre sűrű ködbe burkolózott a kert.

Fotók: Ligeti Zsuzsa.