Arnóti Anna: Az első közös húsleves
A gyöngyöző, illatozó húsleves a vasárnapi asztalon minden falusi lány emlékezetében élénken ott él. Ahogy anya és a mama a konyhában főzik órákon át, hogy végül valami csoda legyen belőle. Sosem tudtam, hogyan készült, egyszer csak ott termett az ebédlőasztalon szépen, melegen. Megmaradtak ilyen rejtélyek a gyermekkoromból. Például, hogy a só soha nem fogy el a sótartóból. Egyszerűen nem értettem, milyen varázslat eredménye ez. Fájdalmas ráébredés volt a budapesti lakásban ülve észrevenni, hogy ott valahogy csak elfogy a só. Oda már nem jutott a varázslatból.
Persze azóta megtanultam sok ilyen varázslatot, és főztem is már jó néhány ételt, de a húsleves gondolata mindig megrémisztett. Az első kettesben töltendő karácsony pedig egyre közelgett. Két ember minimum kétféle karácsonyi menühöz van szokva, amelyek csak ritkán vannak fedésben. Hát nálunk nem voltak. Ilyenkor jönnek a jó értelemben vett kompromisszumok.
A húsleves fix pont. Ettől féltem. Persze én csirkéből, ő meg pulykából szeretné. Az égető kérdés, hogy megférnek-e ezek egy kondérban. Nem tűnik fontos párkapcsolati dilemmának, de mégis az.
Telefonos segítséget először anyától kértem, hiszen ő a rutinmester, aki jól, gyorsan és hatékonyan főz. Édesanyám rögtön mesélni kezdte, miként rohant le 19 évesen a kis szegedi lakásából az utcai telefonfülkéhez segítséget kérni a mamától, amikor elakadt levesfőzés közben. Felhívtam hát a mamát is, aki úgy áradozott másfél órán keresztül a húslevesfőzésről, mintha valamilyen ősi varázslatot tanítana nekem. Minden perce aranyat ért.
Készült tehát két jegyzet: anyáé vázlatos, három-négy soros, és a mamáé, cirka három-négy oldalas. De bizton állíthatom, hogy A eleme B-nek, bár a bölcsészkaron kicsit megkopott a matematikatudásom.
Felkészülve a nagy napra, minden hozzávalót megvásároltam, és vártam a csodát. A csoda lassan jött. Az első félórában még ott tartottam, hogy ebből nem lesz semmi. Miután azonban a mama sok mindent a lelkemre kötött, köztük azt is, hogy legyek türelmes, vártam/vártunk – mert hát pulyka is volt abban a levesben a csirke mellett. Hosszú várakozás után, valamilyen csoda folytán, mégis elkészült a nagy mű. Mondanom se kell, a mama receptje bevált, a leves tökéletes lett – majdnem olyan jó, mint az övé.
És bebizonyosodott az is, hogy a csirke és a pulyka nem vesznek össze egy kondérban, épp ellenkezőleg: együtt teszik olyan varázslatossá a húslevest.
Fotók: Zsubori Barnabás.
