Gergely Tamás: Jávorszarvas a menün
Ha Stockholmon kívül vezetek, nagyon figyelem az út szélét, főleg szürkületkor. Nem szeretnék vadállatot elütni, s hát ők olyankor kajtatnak eledel után. Főleg a jávorszarvasoktól félek, mert az még bennünk is kárt tehet, akkora. Legalábbis az autónkat kissé meglapíthatja. Vagy az ajtót betöri, tönkreteszi a motort…
Élő jávorszarvasokat amúgy egy Ockelbo melletti rezervátumban volt szerencsém látni, éppen etették őket a vadőrök. Ott tudtam meg, hogy létezik egy jávor, amelyik a trónörökös Victoria nevét viseli, egy másik pedig Victoria párjának, Daniel hercegnek a nevét. Szépek, kedvesek, és a dróthálón belül senki nem tehet bennük kárt.
Az év végi időszak viszont vadászidény Svédországban is, s ha vadászidény, akkor a stockholmi élelmiszerüzletekben megjelenik a jávorszarvas- meg a vaddisznóhús. Jávort az idén darált hús formájában „lőttünk”, 600 grammos adagolásban, a közeli üzletben.
Egybefasírt lett belőle, mégpedig – hagyma és fokhagyma helyett – csomborral és borókabogyóval, a mártás készítése pedig hagyma és aszalt szilva párolásával kezdődött.
Fotók: Gergely Tamás.