Gulyás Dénes: A töltött galamb ellenállhatatlan illata
„S mi, hogyha olykor vadgalambra szert tehetünk, tömlöcre sújtanak” – mondja Tiborc, Bánknak. Mily sokat változott a világ. A Fény utcai piacon gyönyörű húsgalambot kaptam, s tömlöc nem járt érte. (Talán, csak ha fizetés nélkül távoztam volna.) Ráadásul húsgalamb, nem holmi vékonydongájú, izmos, szálas félmaréknyi jószág, mint a Tiborc által titokban elejtett vad párja, hanem szinte kétszer akkora.
Levesének ízét nem ecsetelem, mert szinte lehetetlen. Igaz lehet a legenda, mely szerint a kórságból kilábaló betegnek régente mindig galamblevest főztek az asszonyok. Két gyönyörű, konyhakész példányt vettem, belsőséggel – szív, máj, zúza – a belsejükben. Ketten kitettek egy sokat tapasztalt csirkét. Beretvaéles késsel mellük húsát kivágtam, négy gyönyörű, szinte féltenyérnyi medaliont kaptam – egy galamb két mellfélteke –, melyeket egyszerű fűszerekkel, sóval, borssal, a lila- és vöröshagyma keresztezéséből született diónyi méretű, selymesen finom hagymával és némi fokhagymával ízesítettem. (Ennek az aprócska hagymának a neve sokak szerint spanyelka, bár e név alatt egy számomra érthetetlen nyelvű bejegyzést, egy filmet és egy gyönyörű spániel kutyát találtam az interneten.)
Nem tudom, szentségtörés-e, de mivel a konyhában szívesen kísérletezek, kacsazsíron pirítottam mindkét oldalát egy-két percig a hagymákkal együtt, majd fél deci édes szamorodnival pároltam puhára. Mellé sáfrányos rizs.
Mikor ilyesmit leírni bátorkodom, mindig finoman csiklandozó félsz bujkál bennem, hogy egyszer egy híres-neves séf ezt elolvassa, és keresetlen mondatokkal illetve küld ki a konyhából. Csak az vigasztal ilyenkor, hogy az én konyhámból nem küldhet ki más, csak a nejem. Ez sűrűn megtörténik, egy „no menjen már föl a konyhámból az emeletre a szobájába, mert takarítani akarok”. A lépcsőről általában még félénken visszaszólok: „Micsoda, hogy a maga konyhája? Na neeeem.” Aztán persze hagyom takarítani.
Próbálkoztam már párszor galambbal elismeréseket kivívni a konyhában. Talán egy éve hat vendéget hívtam, s gondoltam, nyolc galamb elég lesz a vendégeknek és nekünk. Megtöltöttem az állatokat, és tepsiben barna-piros-omlósra sütöttem, s a konyhapulton hagytam pihenni, amíg a levessel nem végeztünk. Tálalni készültem a szárnyasokat, s valahogyan kevésnek tűnt, amit a tálon láttam. Számolom egyszer, számolom kétszer, de a végeredmény mindig csak hétre jön ki. El csak nem repülhetett – gondoltam. Csuti, hány galambot töltöttem meg? – kérdeztem a nejemet. Nyolcat – mondja. De itt csak hét van! Hol a nyolcadik? – kérdeztem. Nem tudom, de a kutya gyanúsan és kitartóan nyalogatja a száját – válaszolta.
Golyó kutyámra kéretik nem gyanakodni. Neki ilyesmi már pár hónapos kora óta eszébe sem jut. Vendég kutya volt a tettes. Elnéztük neki, és a bűn elkövetése után azonnali közkegyelemben részesítettük. Indok az az enyhítő körülmény, mely a töltött galamb ellenállhatatlan illatában és ízében volt fellelhető.
Illusztráció (fürjekkel): Freepik.
