Scheili Eszter: Marta perecei
Az van, hogy egyáltalán nem vagyok oda a német ételekért. Ami viszont szerintem fantasztikusan finom, a maga egyszerűségében, az az igazi puha perec – főleg vastagon megkenve vajjal.
Az van, hogy egyáltalán nem vagyok oda a német ételekért. Ami viszont szerintem fantasztikusan finom, a maga egyszerűségében, az az igazi puha perec – főleg vastagon megkenve vajjal.
Mióta beütött a világjárvány, megint több időt töltünk a kertben, és közben persze megújítási tervek is formálódnak. Így került terítékre a fűszerkert is.
Egy kis kiruccanás Grisslehamnba, onnan indulnak a hajók a finnországi, de többnyire svédek által lakott Åland szigetére. Érdekes sztori, történelem, de most a kikötő közelében tudott, halspecialitásokat árusító üzletet keressük fel.
Emlékszem, amikor először találkoztunk régen (talán Párizsból kaptuk?), és rátaláltam erre az ízre. Arra is, amikor először félbevágtam és kikanalaztam, felkucorodva az ágyra, ahogy utána is évekig.
Éles tollammal lehántok róla / egy vékonyka héjat, / hogy húsához férhessen / az éhes értelem / leve, mint áldozat vére / fröccsen a földre, / de nem kegyelmezek…
Családunk legrégebbi kancsója már az ötvenes években járta Zebegény utcáit. Fehér, nagyfülű, öblös csőrű, kétliteres zománcozott kancsó volt. Több funkciót látott el.
Bonn belvárosában egy kis mexikói étteremben ültek le, a nyitott ablaknál, hogy egyszerre legyenek kint is, bent is. A volt férje szüleivel kizárólag magyaros vendéglőbe lehetett járni, holott Erika szívből utálta a töltött káposztát meg a csirkepörköltet, a hajlamai a húsmentes koszt felé vitték, de az ő véleményét senki nem kérdezte.
Miután eltemették, és illendő / módon kínálótálak és házi sütemények / rakásai közt megemlékeztek róla, / még elcsomagolta a maradékot, a sütőben / felejtett töltött káposztát is / szétporciózta a gyászoló rokonságnak…
A szombat reggel.
Régen az aszúsodott bogyókat egy zsákba tették, kitaposták belőle az eszenciát, s a zsákban maradt, már csak kevés szőlőhúst tartalmazó, de édes szőlőhéjat, azaz a zsák tartalmát kifordították egy gerincborra…
A reggeleket mindig a karamell töltötte be, a nagyapám ugyanis minden áldott nap megivott egy csészével. Csak ült a nagy asztalnál, kora hajnalban, gyertya fényénél az újsággal, és a nagyi minden reggel letette elé a karamellt egy darab kaláccsal, kenyérrel. „Tessék, Papa!”