Bagó Tünde: A Sacher-torta titka

Futás! Harmadik sor. Negyedik polc. Lapozz, lapozz! Megvan, ez a charlotte au chocolat receptje. Irány vissza Krisztinához! Tekk olyan gyorsan prezentálta a francia receptet kedvenc látogatójának, hogy maga is meglepődött. Mindig tudta, hogy mit hol keressen, holott a francia recepteket nem olyan egyszerű megtalálni, már előre tudni kell az írásmódjukat. Ezek a keresések azonban itt, a világ legnagyobb gasztrokönyvtárában, egy olyan tudós egér számára, mint Tekk, csupán félbajusznyi feladatok voltak. Sokkal nehezebb küldetéseket is megoldott már – büszkélkedett magában a nagy keresőpult mögött, amikor valaki online becsöngetett.

– Gasztrokönyvtár, tessék.

– Szia Tekk, itt Nelli, ismét a segítségedre lenne szükségem.

– Ezeregérnyi örömmel, Nelli, hallgatlak.

– Regényt írok egy császárnéról, Sisiről, s kíváncsi vagyok, hogy ehetett-e islert, te biztosan ki tudod nyomozni; a múltkor is azok az információk a croissant eredetéről, imádták az olvasók. Tekk! Két nagy szelet Gruyère sajttal jövök már neked, majd küldöm, persze csak virtuálisan – tört ki vidám cincogásban Nelli a vonal másik végén.

Az ilyen feladatokra gondolt pár egérgondolattal ezelőtt Tekk. Kutatások, keresések, majd a nagy felismerés, ahogy a croissant esetében, hogy nem minden francia, ami annak tűnik. S persze nem hagyta hidegen Nelli sem, akinél kíváncsibbnak Tekk csupán önmagát tartotta. Na és ez a vidámság, esküszik a Nagy Egéristenre, hogy ha nem kötelezte volna el magát a könyvtár mellett, akkor bizony feleségül kérné Nellit.

– Sisi, isler – feljegyezve, Nelli, de időre van szükségem, nézz vissza később, remélem, addigra találok valamit neked.

– Klassz vagy, Tekk! – Nelli vidám cincogással kilépett a vonalból.

Az osztrák édességek egy külön szobát foglaltak el ebben a hatalmas könyvtárban, s a leghíresebbekről Tekk tudta, hogy pontosan hol is keresse a történetüket. Az isler Bad Ischlből származik, ezt gyorsan kiderítette. Azt pedig már régóta tudta, hogy Sisi császárné kedvenc üdülővárosa ez a kis osztrák település a Salzkammergut régió területén. Tekk azonban sohasem vonta le a következtetéseket túl korán, szerette az alapos munkát. Egy másik polcon rátalált a cukrászatra, amely az eredeti islert készíti.

A Zauner. Johann Zauner Bécsből érkezik a városba és nyitja meg cukrászatát 1832-ben – írta egy korabeli forrás. Hamar a kedvenc helyévé vált a városban nyaraló sok-sok úrnak és úrhölgynek, köztük az uralkodóház tagjainak is – folytatódik tovább a szöveg, de az islerről egyetlen szó sem esik. Tekk gyanakodni kezdett, s ha ő gyanakodott, akkor hajlamos volt a források legmélyére ásni, mindegy, hogy mennyi energiájába került. Időközben érkezett még két receptkérés, amit gyorsan előkeresett, de az isler annyira izgatta, hogy az elsőként kezébe akadt recepteket a témában át is nyújtotta a keresőnek, s egérsebesen visszatért az isler utáni kutakodáshoz.

A nyomok Bécsbe vezettek, de legnagyobb meglepetésére nem Zaunerhez, hanem egy Kurt névre hallgató cukrászhoz. Az osztrák édességek leghátsó polcainak egyikén bukkant rá a híres bécsi gasztroújságíró – akiről Tekk még a tanulmányai alatt hallott – cikkére, amelyben lerántja a leplet a Sacher-tortáról és kipukkantja a Sisi is imádta az islert lufit.

Hm, ha jól emlékszem, ez az újságíró már nem él – törte a fejét Tekk. Megperdült és elsuhant a nagy emberek a gasztronómiában polchoz, lekapta a Who is Who bécsi kiadását és meg is találta benne Frederick Neumannt. – Meggyilkolták! – kiáltott fel. Pár héttel a cikk megjelenése után, a tettes vagy tettesek ismeretlenek. Egérsebesen visszaszaladt az osztrák édességek tárházához, s olvasni kezdte a cikket.

Neumann azt állította, hogy a Sacher Hotel cukrászata által készített Sacher-torta nem az eredeti, Franz Sacher által, Metternich herceg számára is készített recept alapján készül, mert azt a bécsi Demel cukrászat használja. Tekk olyan gyorsan olvasta a cikket, hogy szinte belefájdult a szeme. Megállt egy pillanatra, majd a kíváncsisága visszaterelte a sorok közé.

Franz Sacher fia, Eduard egy neves császári cukrászatban, a Demelben tanult, és a balga kölyök átadta nekik apja Sacher-torta receptjét. Hibájára már csak akkor jött rá, amikor megalapította a Sacher Hotelt, és egyre fontosabbá vált üzlete számára az egyediség, a védjegy. Hosszú évekig tartott a harc a két cukrászat között, s Demeléknek végül le kellett mondani az eredeti Sacher-torta megnevezésről. A mai napig csak úgy árusíthatják a híres édességet, hogy a Demel-féle Sacher-torta. Neumann rámutat arra, hogy nem csupán az elnevezésben van különbség, hanem a készítésben is. Demelék nem vágják félbe a tortát, hanem a külsejét kenik meg lekvárral, s erre jön a csokoládé, míg Sacherék kettévágják, megtöltik a lekvárral, majd a külsejére is kennek a csoki alá egy réteget. Az újságíró, aki állítása szerint egy alkalommal a Sacher család egyik elgyöngült hölgy tagjának köszönhetően betekinthetett a hotel páncélszekrényében féltve őrzött eredeti receptbe, maga is meglepődve tapasztalta, hogy bizony Demelék készítik az eredeti Sachert. Franz Sacher fia árulása után fejlesztette tovább a torta receptjét, amelyet a mai napig így árusítanak a hotel cukrászatában.

Tekk olyannyira megdöbbent az újságíró állításain, hogy szinte elfelejtette, hogy ő nem is a Sacher-torta után kutakodik, hanem az isler érdekli. A cikket azonban már nem tudta tovább olvasni, mert valaki türelmetlenül nyomta a hívógombját.

Két különös kinézetű alak, fényes, acélszürke öltönyben, fejükön világosszürke kalapban volt a türelmetlen látogató. – Mit akarhatnak? – merengett Tekk.

– Adatvédelmi Hivatal – mondta az egyik mogorván.

– Tekk Mike? – kérdezte a másik.

– Igen, miben segíthetek? – kérdezte Tekk.

– Olyan dokumentumba tekintett be, amelyhez nincs jogosultsága, törölnünk kell az előzményeiből az információt!

Tekk pillanatok alatt felmérte a helyzetet, s olyan iramban rohant az osztrák édességek szobájába, hogy talán még Laufot, a híres egérfutót is megelőzte volna. Mielőtt a két ügynök utolérte, készített Neumann cikkéről egy titkos másolatot, s védett formátumban elrejtette az egyik mappájában. A két adatpatkány pillanatok alatt leteperte, amikor odaértek, és már törölték is az előzményeit. Tekknek hosszú percekbe tellett, amíg magához tért, s szokásos módon semmire sem emlékezett. Ismerte ezt a furcsa érzést, de ilyenkor nem volt mit tenni, dolgozott tovább, kereste a recepteket. Miközben a rántott csirke eredeti receptjét adta át egy kíváncsi bloggernek, hívása érkezett.

– Gasztrokönyvtár, tessék.

– Szia, Tekk, itt Nelli. Találtál nekem valamit az islerről? – cincogott a kíváncsi Nelli a vonalban.

– Nelli! Azt hiszem, igen, de várj egy kicsit, mert törölték az előzményeimet, volt egy kis probléma, megnézem a titkos mappámban. Kapaszkodj meg, Nelli! Találtam egy különös dolgot a Sacher-torta eredetéről. – Majdnem egy szuszra felolvasta az újságíró cikkének Sacherék titkairól szóló részét a barátnőjének. Nelli olyan izgalomba jött a vonal másik végén, hogy másodpercenként cincogott bele álmélkodva a felolvasásba.

– Azt az egérfáját! Ez ám a történet! Micsoda rész lesz ez a regényemben! Tekk, már egy egész sajtgyárral jövök neked. – S már majdnem elbúcsúzott az egérlány, amikor Tekk még gyorsan a vonalban tartotta egy kérdéssel: S az már nem is érdekel, hogy ehetett-e Sisi islert?

– Dehogynem! – kiáltott fel Nelli.

Tekk felolvasta Neumann cikkének islerre vonatkozó részét is Nellinek:

„A Zauner családba házasság révén bekerült Richard Kurt az 1958-as brüsszeli világkiállításon prezentálta az isler tortácskát, amely nagyon rövid idő alatt jelentős népszerűségre tett szert.” Egyszóval nem ehetett az osztrák császárné islert, Nelli! – válaszolta meg az egérlány eredeti kérdését a Google legfurfangosabb egere.

Illusztráció: Stefanie Laubscher, Pixabay.