Bibók Bea – Tenczer Tamás: Tócsni mágia, avagy a palóc lángos mennybemenetele

Péntek este „lockdownnyolcóra”, a tizenkétfokos vidéki házban üres a hűtő. Tizenkétfokos házban az ötven fokos az üdítő fűtő. Az ember étvágya egyenesen arányos a heti munkaórák számával, Nagy Feró tán csuklik, így igazán kreatívnak kell lenni, hogy a semmiből alkosson valami ízeset, meleget, gyorsat. A kandalló ég, a perzselődő száraz fenyőágak ontják a gyantaillatot, hogy mit égetünk a kandallóban, az mondjuk vita tárgyát képezheti, képezi is, dry karácsony, nem tévesztendő össze a megelőző hónap embert próbáló kihívásával, maradék illúzió, a Kedves hangulatot teremt. A Teremtő előlép, celebrál, illúzionál.

Hm. Gyömbéres, citromos tea mindenképp, de mi is illene hozzá? Mondjuk egy kis fehérbor még társulhatna. Tolul a költői kérdés, előmászik a kreativitás. Normál esetben nem mászik az, egyszerűen utat tör. Bár már a kandalló duruzsol, csupán a látványt nyújtja, a meleg még várat magára. Ihletődök, illetődök: krumpli van, már csírázna, ha hagynám, tojás szintén, vidéki, kendermagos tyukodi. Te vagy a legény, pajtás. Reszelem a krumplit, kezem reszket, a villa automata habverővé válik. Reszkető kezeden vénülnek a szemeim. Az előjáték egyesüléssel ér véget, érkezik a felforrósodott, sercegő egybekelés.

Tócsnit sütni csakis lámpalázzal tudok. Ez környezetbarát ugyan, de jóval tovább tart, éhes embernek istencsapás. Gyerekkori emlékképek, ízfoszlányok a számban, hó elején párizsis kenyér, hó végén tócsni a vacsora. Sikerélmény kecsegtet, félve, óvatosan, mint egy lábujjhegyen járó légikisasszony, aki tálcán hozza a fokhagymás tejfölt a repülő utasainak. Csak a turbulenciától ments meg, Uram, minket!

Már képzelem, ahogy mártogatósat játszunk. A tócsni nem kéreti magát, egyenesen lapcsánkul, a fokhagyma pimaszul, mondhatni foghegyről, támadja az ízlelőbimbókat, a falatok szinte maguktól omlanak. Turisztikai desztináció Jerikó. Az éhség csillapodik, bevillannak Szindbád húslevesének zsírkarikái, csak úgy. Én meg az eltűnt idő nyomába vetem magam. Madeleine!!! Tekintetünk összevillan, no nem Szindbáddal, és szinte már hallom az emlékezést: „Apám nem így szokta volt, az övé roppanósabb volt!”. Egy apró megjegyzést bátorkodtam csupán, talán a tojásból volt egy hangulatnyi többlet. Transzgenerációs deficit.

Ma váratlanul meglepetés ajándék érkezik: „Isteni finom, telitalálat, ez főnyeremény volt!” Lényegileg ragadni meg, semmi cicó.

Hideg, szélvihar, csapadék, olajszag: A frizura még mindig tart! A cicege meg nem madár!

Bibók Bea fotóihoz és írásához Tenczer Tamás ezúttal is hozzátette a magáét.