Petrőczi Éva: Az 1947-es angliai „food talk” regénye

A rangos Harper and Collins Kiadó 2019-ben jelentette meg az oxfordi történet- és közgazdaságtudományi doktorátust szerzett, majd könyvszerkesztőként dolgozó, jelenleg Torontóban élő Jennifer Robson nagysikerű regényei közül a vélhetőleg legjobbat. Ebben a könyvben nem csak egy szenvedélyes, aprólékos örök történésszel találkozunk, hanem egy érzékeny anyával és háziasszonnyal is. Aki látszólag II. Erzsébet – 1947. november 20-i házasságkötése idején még csak Erzsébet főhercegnő – legendás menyasszonyi ruháját tette meg e műve abszolút főszereplőjének. Illetve, a korszak Angliájának divattörténetét, a később lovaggá ütött Norman Hartnell mayfairi divatházával, s annak hímző műhelyével az események középpontjában. Ez a nem mindennapi atelier négy évvel a háború után, az angliai jegyrendszer kellős közepén megalkotott egy angolosan konzervatív eleganciájú csodát: azt a kristályokkal és gyöngyökkel ékes, elefántcsont színű szaténselyem ruhát, amelyhez az ifjú ara, Philipp Mountbatten görög és dán herceg (a házasságkötéskor már Edinburgh hercege!) menyasszonya, pontosan kétszáz textiljeggyel járult hozzá.

Egy Robsonnál sokkal kevésbé sikeres szerző, bizonyos Val Hersler 2008-ban megjelent dokumentumregényének egyetlen felejthetetlen szókapcsolata van: „Temporary escape” – „Időleges menekülés”. Mindvégig ez járt a fejemben, amíg a későbbi brit uralkodónő esküvőjének előkészületeiről, a ruhaügyi izgalmakról, sajtótitkokról, továbbá a két fiktív hősnő, a Franciaországból menekült, később nemzetközi hírűvé lett Miriam és a London Barking nevű külvárosában felnőtt Ann és utódaik egymástól eltéphetetlen sorsáról olvastam.

Igen. A fegyelmezett britek ezekkel az ünnepi előkészületekkel erőt, vigaszt, fényt és meleget, meleg táplálékot gyűjtögettek maguknak. Szükségük is volt rá! Mert ha csak a regény „food talk”, vagyis „ételről való beszéd” epizódjait gyűjtögetjük össze, pontos képet kapunk az 1947-es év őszének, sőt, az azt követő éveknek Angliát sújtó minden nyomorúságáról. Bevallom, engem nem a híres, a 2017-es hetvenedik házassági évfordulón, s A korona című filmben – igaz, másolatként – megjelenített ruhaköltemény kristály, gyöngy és virághímzés díszei rendítettek meg, hanem az uszályon kétoldalt végigfutó búzakalász minta, amelyet sok korabeli fényképen, s az esküvőről készült filmhíradóban is láttam már. Azonban pontosan ez a nagyon női szemléletű, ugyanakkor tűpontos regény kellett hozzá, hogy ebben a mintában ne egyszerűen termékenységi szimbólumot lássak, hanem az oly szűken adagolt kenyér felmagasztosulását. Ebből a szempontból van Jennifer Robson regényének egy méltó párja, szinte ikertestvére, a főleg 1946-ban játszódó, filmváltozatban is világhírűvé lett Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, Mary Ann Shaffer és Annie Barrows szerzőtársak remeke, amelyet tíz évvel megjelenése után, 2018-ban filmesítettek meg. Aki szívesen olvas a háború utáni Anglia háztartásainak, konyháinak asszonyember-próbáló világáról, azoknak – dr. Robsonnak hála – számos könyvcímet ajánlhatok. Jennifer Davies: Konyha és kert a háborús időkben; Paul Evans és Peter Doyle: A negyvenes évek otthonai; Nella Last: Nella Last békéje: Egy háziasszony háború utáni naplói.

Lássunk ezek után egy kis reggeli jelenetet Ann, illetve az ő Miriamet megelőző lakótársa, sógornője, a később Kanadába emigrált Milly életéből: „Belebújt a köntösébe, és lement a földszintre, majd a bejárati lépcsőről felhozott egy üveg tejet, ami már kásásodott. A konyhában percekig csak állt a mosogató előtt, hiszen a befagyott vízvezetékeknél csak egy rosszabb dolog volt reggelente: ha nem tudtak teát főzni… A konyhában Ann megmosta a kezét, majd elgondolkozott a reggelin. Maradt még egy kis száraz kenyér (ez valóságos vándormotívum a regényben – P. É.), de csak két szelet pirítósra futotta belőle, azt meghagyta Millynek. Volt még egy kis maradék zabkása. (Angliai reggeleim rémálma, pedig itthon nagy kedvvel készítek finoman zöldségezett-fűszerezett zabpehely levest. P. É.) Csak egy-két percbe telt megmelegíteni, kész volt, mielőtt felforrt a víz. Hozzáadva a tej fölét, le sem ült, pár falatra lenyelte.” Ehhez a vacogós-éhezős állapothoz képest a tizenegy éve Hartnelléknél dolgozó hímzőnő és kolléganője, Miriam a nagybetűs Csodával találkozhat, amikor a londoni nyomor elől Kanadába menekült Millytől csomagot kapnak: „A dobozokból előkerült sózott marhahús, lazac, sűrített tej és őszibarackkonzerv. Szárított sárgabarack és mazsola. Egy nagy üveg eperlekvár. Tejpor, kakaó, tea, cukor és rizs…”

Miriam, aki igazán Ann házában, s az ő baráti szívének, majd egy lengyel származású angol főszerkesztőnek, későbbi férjének köszönhetően pár hónap alatt gyökeret ver az ínséges, de biztonságos Angliában, köszönetképpen igazi sabbathi vacsorát, különlegesen fűszerezett sült csirkét készít barátnőjének. Ez a recept, a „nagymama sültcsirkéje” egyben kaddis, ízekben elmondott halotti ima, éppen úgy, ahogyan a holocaustot felidéző, világhírűvé lett hímzett képsorozata. Az édesköménnyel, narancshéjjal és asztalt szilvával is „megbolondított” sült leírása a regény függelékében található. A főszövegben pedig akad egy íny-vígasztaló vidéki közjáték, amikor Walter egy földbirtokos családhoz viszi el Miriamet, egy „igazi angol” lakomára: „Zöldségkrémlevessel kezdték az étkezést, a főétel pedig gombával és póréhagymával töltött szárnyasvad volt. (Nyilván fácán vagy fogoly. P. É.) Végezetül olyan desszertet tálaltak fel, ami Miramot a pain perdure (kenyérmaradékra. P. É.) emlékeztette, habár gazdagabb aromájú volt és édesebb. Kenyérpuding (háromszor is: brr! P. É.) – magyarázta Ruby. – Bennett kedvence. Fogadok, hogy Cook az összes tojásunkat felhasználta hozzá.”

Talán ez a néhány idézet is fényt vet arra, miért égett lázban az egész brit birodalom, miért kellett annyi buzgó „esküvői drukkernek” visszapostázni az Erzsébet főhercegnőnek küldött ruhajegyeket, s elhárítani a cukor- és lisztjegy felajánlásokat. A kilenc láb magas és ötszáz poundot nyomó (azaz 274 centiméteres és csaknem 230 kilós), négyrétegű gyümölcstorta (pontos mása a hetvenedik évfordulóra készült el), amely nagyrészt az Ausztrál Leányegyesület által küldött nyersanyagokból készült el, s amelyet az ifjú férj vadonatúj kardjával szeletelt fel, egy nemzet testét-lelkét melengette 1947 késő őszén. Épp úgy, mint a Hartnell szalon menyasszonyi és koszorúslány ruhakölteményei.

Az ünnepi menü – amelynek a tortaevés csak a koronája volt – felemásra sikeredett. Nézzük csak, mit is majszolt a vendégsereg, s – lélekben – Anglia egész, büszke és nagyon tűrőképes, de vigaszra vágyó népe. „Nyelvhalfilé Mountbatten módra.” No, ez elegáns, finom fogás lehetett, méltó egy tengerésztiszt vőlegényhez! „Tepsiben sült vagdalt hús, saláta, zöldborsó és pommes noisettes, azaz burgonya mogyorók.” Ez már csak a félig-ínyenc kategória, hiszen „fasírt” minden angol kocsmában kapható, ráadásul a vagdalt hús nyersanyaga, a darálék nem volt jegyköteles még 1947-ben sem, s a krumpli mogyoró is olcsó, bár mutatós csemege: a pürét golyóbissá formázzák, s ropogósra, aranyszínűre sütik. Voltaképpen a krumpli rózsa egyik változata. „A szerény lakomát egy friss, Windsorban termett eperből készült desszert zárta, egy hétköznapi eperfagylalt, Bombe Glacée Princess Elizabeth, vagyis »Erzsébet hercegnő fagylaltbomba« néven.”

A II. Erzsébet és Fülöp herceg egykori esküvői tortájához hasonlóan gazdagon rétegezett Jennifer Robson-regény, a II. Erzsébet ruhája egyszerre izgalmas viselettörténeti és szociológiai korkép, rendhagyó holocaustregény és többgenerációs szerelmes történet. S nekünk, az Arnolfini Kantin barátainak, olvasóknak és szerzőknek: a háború utáni Anglia kulináris krónikája! Kinek-kinek jut így egy-egy – képletes – „szelet” a nevezetes tortából, amelynek egy, még a hetvenedik évfordulón is megőrzött darabkáját, Mr. C. Dickmann tulajdonát, dobozán az ifjú Erzsébet kézírásával, 2017-ben árverezték el, 100–150 angol fontért.

Készül az esküvői torta

A torta bemutatása

Jennifer Robson: II. Erzsébet ruhája, Egy királyi esküvő története | Fordította Berki Éva | Pécs, Alexandra, 2019. | 400 oldal, 4699 forint. | A nyitóképen részlet az esküvői torta készítéséről szóló 1947-es riportfilmből.