Sós Evelin: A boldogság egyik forrása

Néha elcsodálkozom, milyen szakértője voltam egykor a bogyóknak: pontosan tudtam, melyik ehető, melyik nem. Ott volt például a kökény, a hecsedli, a som. Vártuk gyerekként, hogy megcsípje a dér, és lakmároztunk. Nincs jobb játék, mint megtalálni a legfinomabb bogyókat. Azt is tudtam, hogy tavasszal, talán februárban, elsőként virágzik a som. Sok-sok év múlva, amikor az erdőre nézett az erkélyünk, még verset is írtam róla, úgy örültem a tavasz első jelének. Íme, a „vers”, amelyet kicsit tesztnek is használtam annak idején, hogy megtudjam, ki mennyire érti a humoromat, kivel meddig lehet elmenni e téren:

Sárgát virágzik a som,
viszek az anyósom.

Csak ennyi. Úgy emlékszem, a legjobban nekem tetszett…

Ami a hecsedlit illeti, nálunk mindig volt télen saját készítésű hecsedlilekvár, de a nyersanyagot nem magunk szedtük, hanem úri módon szereztük be, a Haller utcai piacon. Itt ősszel megjelentek vidéki asszonyok, szép piros szoknya, mellény, kendő, már messziről láttuk, hova kell mennünk, ha csipkelekvárhoz akarunk sűrített, megtisztított alapanyagot venni. Nagy fazekakból, merőkanállal mérték az otthonról vitt edényünkbe a drága kincset. Otthon megfőztük, ízlés szerint cukroztuk. Télen a boldogság egyik forrása volt.


Illusztráció: Pixabay.

Vélemény, hozzászólás?