A hecsedlilekvárt annak idején a piacról beszerzett alapanyagból főztük otthon, ám a ribizlilekvárt teljesen mi hoztuk össze, az elejétől a végéig. Anyukám azért ragaszkodott hozzá, mert a rácsos linzerhez a pikáns lekvárok illettek leginkább.

Az eleje, a ribizliszedés kisgyerekként, még jó móka volt: beszélgettünk, bolondoztunk közben, és a legszebb, legérettebb fürtöket meg lehetett enni. Soha nem felejtem viszont azt a reménytelen kétségbeesést, amit akkor éreztem, amikor anyukám elém tett egy hatalmas zománcozott vájdling ribizlit. Kint ültem a körtefa alatt, nekiláttam a szemezésnek, és közben megszakadt a szívem, mert a pajtásaim rohangálva, nevetgélve hancúroztak az udvaron.

Sokáig kimondottan allergiás voltam a ribizlire. Amit később így mondtam: Algériás… Ezt nagyon viccesnek találtam, de aztán felhagytam vele, mert szinte mindenki rosszul reagált rá.


Illusztráció: Pixabay.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel