Petrőczi Éva: Choco-Storyjaim – Svájctól Belgiumig és Németországig
Maria Nikolai németül Münchenben megjelent, egyszerre ipartörténeti, emancipációs és szerelmes regényére alaposan felkészített a sors. Már nagyon korán megtanultam, hogy a csokoládé, a csoki nem „csak” édesség, nem csak a szerelem jelképe, hanem bizony sokszor maga a nagybetűs Élet. Ha 1956-ban nem kapunk egy varázslatos külsejű és ízű ajándékot Svájcból, a gyönyörű borító alatt egy schaffhauseni család címével, s nem szövődik köztünk barátság, akkor 1957-ben, a gyermekbénulás járvány idején nem érkezik számomra Salk-vakcina, orvos keresztapám klinikai címére. S e „csokiországi” oltás-ajándék híján egyike lehettem volna a pusztító betegség pécsi áldozatainak.
Második emlékem is svájci, harmincas éveim végéről, amikor férjemmel több előadást tartottunk több ottani magyar közösségnek. S mit tesz Isten, egyik pihenőnapunkon, Bern belvárosában a Münster (katedrális) mellett belekeveredtünk a híres Lindt (teljes nevén: Lindt und Sprüngli) cég egyik tagjának lakodalmába, amelyen az utca népének, köztük nekünk is, ezüsttálcákról osztogatták marokszám a magyaroknak akkoriban kincsnek számító mini-táblákat.
Harmadik és legfontosabb, Maria Nicolai A csokoládévillájára engem alaposan felkészítő leckémre ötvennégy éves koromban, egy másik csokibirodalomban, Belgiumban került sor. A neves Leuveni Katolikus Egyetem Angol Intézetének vendégtanáraként, barátnőmmel és úti társammal, dr. Lipovszky Györgyné Judittal átruccantunk Bruges-be (flamandul: Brugge-be!), ahol többek között megnéztük a méltán híres, sőt világhírű, Choco Story névre hallgató, részben gyártás-, részben csomagolástörténeti múzeumot és egy ma is működő, pompás kis kézi csokiműhelyt. Hála Judit remek, változatos tematikájú fotóinak, most, tizenhat évvel később, 2021 húsvétjára készülve, e képek segítségével szinte tökéletesen tudtam rekonstruálni az 1903-as év „csokológiai” történéseit, szakmai részleteit is. Természetesen, Judith Rothmann, egy stuttgarti csokoládégyáros lánya elhivatottságának, női önállóságának, s éppen zsarnok apja csokoládégyára révén megtalált szerelmének históriájára, s a korabeli csokoládégyári munkásnők sorsára is odafigyelve.
Idézzünk először a könyv tényekben gazdag, „Történelmi háttér” című függelékéből: „A gépgyárak és konfekcióüzemek mellett Stuttgartot a zongoraépítők és csokoládégyárak tették híressé. Olyan máig népszerű csokoládémárkák születtek itt, mint a Ritter Sport, vagy a Moser-Roth…” A cselekményben fontos helyet kap az ős-Milka és a csokoládéautomaták megjelenése is: „1890 körül jött ki a Stollwerck gyár az első csokoládéautomatákkal, és óriási sikert aratott velük kül- és belföldön egyaránt, még New Yorkba is eladtak belőlük… A tehénmotívumot természetesen a Milka ihlette, 1901-ben jelent meg a Milka csokoládé a piacon (a Milka név a német Milch és Kakao, azaz tej és kakaó szavak összevonásával született), lila papírba csomagolva. A tehenet akkoriban még csak lila papírra rajzolták. A ma ismert lila Milka tehén 1973 óta létezik.”
És most lépjünk be a stuttgarti Rothmann csokoládégyár üzletének a Brugge-i múzeuméhoz oly hasonló mesevilágába. „Válogatott finomságok sorakoztak a fényesre polírozott pultokon és a falak mentén álló fehérre lakkozott, üveges vitrinekben. Ahová csak nézett az ember, tálakban, emeletes desszertkínálókban, üveg bonbonierekben, művészien elrendezett dobozkákban halomban álltak a csábító édességek. Csokoládéba mártott aszalt gyümölcs, marcipán, praliné, trüffel, különféle táblás csokoládék, bonbonok minden mennyiségben. A Rothmann-féle exkluzív desszertválogatás, finom csipkén gondosan elrendezve, festett fadobozkákban…” Érdemes megnézegetni a valamivel későbbi belga dobozokat is a képeken, például királyi portrékkal ékesítve.
S most nézzük meg Judith Rothmann kisasszonyt, a nagy tehetségű „íz-művésznőt” a gyárban, ahonnan apja, Wilhelm Rothmann egy borzalmas elrendezett házasságba akarja űzni lánygyermekét, hogy két, a szakma iránt közömbös ikerfiából faragjon majdani igazgatót: „Judith szeretett itt lenni, ahol fiatal munkásnők aprólékos munkával készítették a különlegességeket. Szinte teljes csend ülte meg a tágas helyiséget, amit csak a kattanások zavartak meg, amikor kinyitották vagy összecsukták a bádogformákat… [lásd a múzeumi fotókat!] Csendesebben folyt a munka a gőzzel melegített asztaloknál, ahol csokoládéfürdőbe mártották a cukornyalókákat. Kicsit odébb cukormázzal bevont golyócskákra csorgatták a folyékony csokoládét. Csak a lányok szoknyájának halk suhogása hallatszott, ahogy a két kis jégszekrényhez hordták a kész pralinékat, tálcákra sorakoztatták őket, itt szilárdult meg rajtuk a vékony csokoládébevonat.”
Judit megmentője, szerelme, férje és alkotótársa egy hozzá hasonlóan tragikusan induló sorsú fiatalember, egy párbaj miatt börtönt megjárt kadét, Victor Rheinberger. Szabadulása után ő és hozzá hasonlóan komoly technikai és művész tehetségű, találékony barátai mindenben segítik Judithot, egy modernebb gyártósortól a mesefigurás automaták megalkotásáig. Szerelmük is a műhelyben bontakozik ki, amikor a későbbi szerelmespárt a „csokológiá”-ból már a „csókológia” irányába tereli Judith egyik új alkotása, a csokoládéval bevont karamellás golyó:
„– Tényleg nagyon finom, Rothmann kisasszony. A vajkaramella édesen krémes. De mandula is van benne, valamilyen bogyós gyümölcs, ha nem tévedek, ribizli…
– És ehhez a csodás ízharmóniához még a picit keserű feketecsokoládé-bevonat… Elismerésem! Judith arca felragyogott.
– Ó, köszönöm a dicséretet. Örülök, hogy kedveli ezt az ízvilágot.
– Hogy kedvelem, az nem kifejezés, felelte Victor, és Judithnak az volt az érzése, hogy ez a megjegyzés sokkal többre vonatkozik, mint az édességre.”
Külön csemege a nem édesszájúaknak, hogy akadnak a könyvben kifejezetten egészségóvó, kalóriaszegény falatok és a Kneipp-kúrához hasonló kezeléseket bemutató részek is. Judith anyja, Hermione, aki nagyon tehetséges impresszionista festő, férjétől végleg eltávolodva a kétnyelvű (olasz–német) tiroli településen, a bohém Rivában, a Garda-tó partján, Hartungen doktor valóban létezett szanatóriumában talál önmagára és hivatására. Olyan művészek társaságában, mint Thomas és Heinrich Mann…
A közelgő húsvét tiszteletére pedig szeretettel küldöm az Arnolfini Kantin Olvasóinak a belga óriás csokitojásokat!
Maria Nikolai: A csokoládévilla; Almássy Ágnes fordítása | Central Könyvek, Budapest, 2020 | 548 oldal, 4390 forint | A bejegyzésben látható fotók dr. Lipovszky Györgyné felvételei.
