Székely Ervin: Rácsos (emlék)tészta

Aki a múlt század hatvanas éveinek végén, a hetvenes évek elején volt fiúgyermek Nagyszalontán, és Húsvét másodnapján locsolkodni járt (ki ne járt volna?), az tudja, hogy a vendéglátás a lányos házaknál elképzelhetetlen volt rácsos tészta nélkül. A többi legényfogó (Kata szelet, rádió tészta, Rigó Jancsi, egyensúly, néger kocka) szabadon választott gyakorlatnak minősült, viszont a rácsos tészta valamiért elmaradhatatlan volt.

Én úgy utáltam, mint a kukoricadödöllét. A locsolkodás legnagyobb megpróbáltatása számomra az volt, amikor – elkerülendő a háziak megsértését – meg kellett kóstolnom ezt a fűrészporízű, ráadásul baracklekvárral összemángált tésztát.

Aztán eltelt mintegy ötven év, és én azt hittem, végleg megszabadultam a rácsos tésztától. Az utóbbi időben viszont elfogott a nosztalgia. Úgy gondoltam, talán megidézné a gyermekkoromat, ha beleharapnék ebbe a diós, lekváros édességbe. Egyre erősödött bennem a vágy, hogy elkészítsem a süteményt. Sokat nem kockáztatok – gondoltam –, hiszen minél rosszabbul sikerül, annál jobban segít beleélnem magam gyerekkorom letűnt világába.

Édesanyám segített a recepttel, így aztán tegnap megsütöttem a rácsos tésztát. Sajnos nem lett elég rossz, de azért így is emlékeztetett a régi időkre.

Azt hiszem, a következő ötven évben már nem kell elkészítsem.


Sütemény, fotó: Székely Ervin.

Vélemény, hozzászólás?