Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #44 – Tejes

Alumínium tejeskannában hordtam haza gyermekkoromban a tejet a tejcsarnokból. Olyan apró voltam hatéves koromban, ha nem hajlítottam be a könyökömet, a Tímár utca járdáján kocogtattam végig a kanna alját.

Az alumíniumkannás korszakot a vaskos tejesüvegkorszak követte. Már hajnalban ott sorakoztak rekeszekben a kerek viaszos kartonkoronggal lezárt üvegek a boltok ajtaja mellett.

Anyukám lánykorában, az 1930-as években is üvegben tárolták a tejet és betették a verandára nyíló dupla szobaablak közé a hűvösre. Egyszer valószínűleg a macska kiborította, de nagymama anyukámat gyanúsította, s pofon lett a vége.

A hetvenes években kezdték nejlonzacskókba tölteni a tejet. Ládákba fektetve könnyű volt szállítani, csak ha otthon felvágtuk a zacskó sarkát és nekitámasztottuk a kredencen a fűszertartónak vagy a hűtőben beállítottuk az ajtó palacktartójába, könnyen felbillent és elárasztottuk a konyhát tejjel. Akkor kezdtek el kemény műanyagból füles kancsó formájú tejtartókat gyártani. Ebből meg könnyen kicsúszott az egész zacskó, ha túlságosan előredöntöttük öntés közben.

Napjainkban viaszos kartondobozba töltik a pasztőrözött tejet, amiben könnyű szállítani és tárolni is. Főleg a csavaros kupakkal ellátott doboz az ideális megoldás, mert akkor sem folyik ki belőle a tej, ha feldől. Először a hajdani Jugoszláviában találkoztam ilyen csomagolással, csak az gúla formájú volt.

Anyukám hagyatékából került hozzám egy karcsú, sárga rózsás Zsolnay tejkiöntő is, de ezt nem szoktam elővenni a vitrinből, mert tejeskávés uzsonnára nem jönnek sosem vendégek.