Krumplihámozót nem vettem, ügyesen tudok a kis fanyelű késsel hámozni és zöldséget kaparni. Fokhagymazúzót kaptam, de az egyetlen gerezd fokhagyma összepréselve úgy rátapad a belső oldalára, hogy alig lehet lekapargatni róla, a lábosba már szinte semmi sem kerül belőle, inkább összevágom a deszkán. A bátyám azzal hencegett, hogy ő a fokhagymát és a vöröshagymát is kézben tartva, a lábos fölött aprítja fel, ezt a fokhagymával kipróbáltam és nekem is megy, azóta deszka sem kell.

Konzervnyitót használok, de csak a tekerős mozdul meg a kezemben. A dugóhúzók közül csak a kétkarú tekerős viselkedik kezesbárányként. A sörnyitók használata nem okoz gondot, a fácános és a kakasos végű is működik.

A kis kézi krómnikkel sajtreszelőt is elő szoktam venni a kredencfiókból, ha milánói makarónit főzök. Zárójelben megjegyzem, ha makarónit készítek, a kislányunokám nem eszi meg, mert a lyukas tészta úgy viselkedik a szájában, mint a szívószál. Értem én a kifogást, de attól még ugyanolyan lisztből, vízből, sóból és tojásból készítik, mint a spagettit, az íze sem másmilyen.

Ezek közül a kis konyhaeszközök közül az almacsumázót preferálom legjobban, mert kisfiúunokám a fogváltások miatt csak cikkelyekre felvágva tudja megenni az almát. Benyomom az alma száránál a recés végű csövet, néhányat tekerek rajta és máris kihúzhatom az almából az egész magházat. Utána félbevágom az almát szeletekre és virágos kistányéron csúsztatom a kisfiú orra elé. Sosem ér rá enni, mindig matat valamivel, de ha egy másodpercig nem figyel oda, észre sem veszi, hogy bekap egy „almacsónakot”, ahogy anyukája hívja az almacikkelyeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel