Sós Evelin: Mesetabletta #6 – Virsli

Régen, gyermekkoromban, a virslievés nem volt mindennapi szokás. A lecsót magában ettük, később lecsókolbásszal. A paprikás krumpliba füstölt kolbász volt, korábban semmi, azaz húsmentesen készítettük. A párizsi volt talán a leggyakoribb húsféle. Az 50-es évekről beszélek. A virsli mindig valamilyen ünneppel, kellemes eseménnyel függött össze. Városliget, Vidámpark, Állatkert. Kirándulás a Hármashatár-hegyre, a hűvösvölgyi nagyrétre, a Lajos-forráshoz. A Népligetbe is gyakran kimentünk, és a Margitszigetre is. Virsli frissen reszelt tormával és egy pohár sör: ez volt a leggyakoribb étel. Papírtálcán. Nekem megengedték, hogy a sör habját megkóstoljam.

Később aztán volt még virsli szilveszterkor, de ez is csak a városi szokások szerint. Amikor falun töltöttem a téli szünetet, akkor mindenütt kocsonya volt a szilveszteri vacsora. Mindig, minden háznál. Végül a virslinek volt még egy nagy felfutása, amikor divatba jött a hot dog.

Itt, ahol most élek, gyakran kapunk virslit, de a régi öröm sajnos már nem párosul hozzá. Évekkel ezelőtt arra is volt példa, hogy teljesen szétpukkadt darabok kerültek a tányérra. Annyira elváltozott, különleges formájú valamiket tálaltak fel, hogy őszinte érdeklődéssel, kíváncsian fordultam az étel felé. Kiderült, hogy szétrobbant virslik voltak, de magamtól soha nem jöttem volna rá. Ez is műalkotás; egyszeri és megismételhetetlen. Ha nem a megszokás vezényelte módon nézem, hanem mindentől függetlenül, akkor élmény volt. De nem ettem meg. Kár, hogy nem lehetett lefényképezni.