Petrőczi Éva: Áfonya–málna duó

Aprócska, ha úgy tetszik, áfonya- és málnaszemnyi korom óta rajongok mindkét szemgyógyító, életgyógyító gyümölcs minden változatáért, legyen bár apró fajtájú, vadon termő, s ennek megfelelően fékezhetetlen ízű, vagy éppen nagyobbacska és szelídebb kerti változat, amit éppen kóstolgathatok, kóstolgathatunk. Most, 2021 kora nyarán, „hála” a járványnak és a rengeteg esőnek, mindegy, milyen gyümölcsöt választunk ki, mindegyik csak aranyárban kapható. De, úgy vélem, érdemes elsajátítani a kicsinek is örülni tudás sok erőt és derűt adó művészetét!

A napokban azonban, minden mértékletességet félretéve, annak örömére, hogy Faltisz Alexandra megfestette 45. könyvem, az Erdélyben és szülővárosomban, Pécsett játszódó, a Katica-Könyv-Műhelynél karácsony előtt megjelenő Nagyapa meséi szépséges, gyakran egyenesen „ínycsiklandozó” és mindig játékos akvarelljeit, egyszerre vettem egy-egy dobozkányi áfonyát és málnát. Hiszen – harmadikként a mostanság még legfeljebb zölden, éretlenül megbúvó erdei szamócával – mindkettő fontos szereplője ennek a miniatűr meseregénynek. Méghozzá nem csupán gyümölcsként, hanem az Áfonyatündér és a Málnatündér képében, akik éjszakánként, holdvilágnál (épp úgy, mint harmadik „kollégájuk”, a Szamócatündér) szép, élénk színűre festik ezeket a gyümölcsöket. Tudom, tudjuk: valójában a nap melege (esetleg egy üvegházi vagy fóliás rásegítés) nyomán lesznek olyan gyönyörűek és zamatosak. De olyan jólesik néha felnőtt, sőt, már fehéredő fejjel is hinni a gyümölcspingáló tündérek létezésében.

Áfonyarajongásomhoz hozzátartozik az is, hogy 1969 augusztusáig ennek a finom csemegének csak a nevét ismertem, éppen Péter nagyapám oravicabányai, illetve a születési helyét körülvevő Szörényi érchegységbe vezető meséiből. Az első igazi és nagyon jóízű „áfonyarandira” Finnországban került sor, ahol több tóparti erdőben volt szerencsém áfonyát szedni, s megkóstolhattam egy jellegzetes északi specialitást is, a gyümölccsel bőven megszórt áfonyás pirogot. Áfonyakultuszom akkor újulhatott meg igazán, amikor néhány évig a révkomáromi Selye János Egyetem alapító tanárainak egyike lehettem, s onnan hétről hétre zsákmányolhattuk a Tátrából érkező gyümölcsöt, vagy annak lekvár- és befőttváltozatát. A málna ellenben régi-régi, személyes ismerősöm, sőt barátom, nagy szemű kerti, illetve nagyon illatos, intenzív ízű, bár kevésbé látványos mecseki formájában. Ezt is többnyire nagyapával szedegettem, a Kisréten és környékén.

Tekintettel arra, hogy sem a ceruza, sem az ecset kezelésében nem tudok jeleskedni, ezúttal egy saját készítésű fotós gyümölcs-csendélettel, pontosabban, egy áfonya–málna „duó” képével fejezem be új könyvem végleges vízfestmény-remekeinek halk megünneplését. Ahogy a hamvas-kék és az élénkpiros szemek keverednek a szép kis tálka „öblében”, szinte hallom a festegetés után elégedetten beszélgető és nevetgélő tündérek kedves hangját. És nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy három évvel ezelőtt megismerkedhettem Faltisz Alexandrával, becenevén Szaszával, aki – sok egyéb tehetsége mellett – az általa „áfonykásnak” becézett édességek avatott alkotója is. Ráadásul, épp úgy, mint én – cukor nélkül! Receptjeinkkel ki-ki találkozhat majd közös könyvünk függelékében. Sőt, katicás kötényben pompázó kettősünkkel is…

Fotó: Petrőczi Éva; grafikák: Faltisz Alexandra.