Lackfi János: Ötvenből nyolc emlékszem – Kantin-válogatás

Emlékszem a limóra, a nyáltól szutykos, műanyagtubusos limonádéporra, mennyei volt szörcsögni vele.

Emlékszem, hogy külön volt jegyes tej a babáknak, és rendes tej a többieknek, és mikor már egyedül jártam le vásárolni, emlékeznem kellett, melyikből mennyi jár.

Emlékszem nagyanyám pincéjének penészes almaillatára, az ászkákra, melyek a földre tett tárgyak alól rajzottak elő.

Emlékszem a rózsaszín kínai radír ízére és főleg az állagára, rugalmasan mállott a fogam alatt, illatos lett a nyálam tőle.

Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira, egyet-egyet megettem, de kitömtem a papírját, és visszatettem a helyére, hogy ne vegye észre, egyszer aztán leesett neki a tantusz, már alig maradt csokija, rettentően kikaptam.

Emlékszem a brüsszeli vágóhídi piacon az arabok nagy halom olajbogyóira, tiritarka zöldségeire, „dömándé lá kálité”, kántálták, „kérje á minőséget!”.

Emlékszem, egyetemi oktató koromban sokszor somlói galuskát is vettem az ebédhez, azt ettem meg előbb, nem a főételt, közben elvonult előttem szüleim, nagyszüleim, óvodapedagógusaim és tanáraim arcképcsarnoka, amint száztagú kórusként áriázzák, hogy ELŐBB A SO-HÓS, AZTÁN A BEFEJE-HE-ZÉS, és a képükbe vigyorogtam, mint életem teljhatalmú ura. Punks not dead!

Emlékszem az első csókra, olyan íze volt, mint a csipkeszörpnek.

A közölt nyolc részlet Lackfi János Ötven emlékszem című születésnapi verséből való Kantin-válogatás, a szerző jóváhagyásával | Fotó: a szerző családi archívuma.