Sós Evelin: Mesetabletta #9 – Családi ebéd, filctollakkal

Eszembe jutott egy sztori, ami akkoriban történt, amikor Magyarországon megjelentek az első filctollak. Magyar gyártmány, kizárólag négy színben, átlátszó nejlon tokban: piros, fekete, sötétkék és sötétzöld. Addig általában tussal rajzoltam, de kipróbáltam a filcet is.

Egy szép napon megláttam, hogy egyik kolléganőmnek két csodálatos színű filctolla van: egy türkiz és egy mohazöld, kicsit okkeres árnyalat. Mindjárt támadt egy ötletem, hogy milyen képet csinálnék ezzel a két színnel. Azt találtam ki, hogy az akkortájt használatos fehér színű, felragasztható papírkorongok mindegyikére – volt belőle egy nagy zacskóval – egy-egy virágmotívumot rajzolok az egyik vagy a másik színnel, és utólag összeállítok belőlük egy képet. Így – ma már biztosan furcsán hangzik – kölcsönkértem hétvégére a két filctollat.

Közben anyósomék meghívtak vasárnapi családi ebédre. Ment minden a régi szokások szerint: finom ebéd, kellemes kávézás, beszélgetés. Csak egy valami nem stimmelt, egy valaki nem illett a képbe: én. Nagyon nem tetszett nekik, és ezt szóvá is tették, hogy végig az ebéd alatt, még a két fogás között is, időnként előcsempésztem egy-egy ragasztós lapocskát, és gyors ütemben gyártottam rájuk az újabb és újabb virágocskákat. Szinte fel sem néztem a munkából, mert ez egyszeri lehetőség volt, és mindenképpen el akartam készülni a hétvégén.

Sajnos a család sem a kölcsönkért toll miatti sürgősséget, sem a körragasztóra kitalált műalkotást nem tudta megemészteni, megértésre nem számíthattam. Így kénytelen voltam visszafogni magam, a tévét már én is velük együtt néztem (nekünk akkor még nem volt saját készülékünk, emlékszem, például a Derrick miatt rendre ellátogattunk a szülőkhöz, mintha moziba mennénk).

A képből végül nem az lett, aminek elterveztem. Biztos vagyok benne, hogy a lelkes alkotómunkámat kísérő negatív vélemények rontották el a nagy ötletemet.

A két különleges színű filctollat hétfőn visszaadtam a kolléganőmnek. Elég halványan fogtak már…