Petrőczi Éva: Répasaláta – „redivivus” módra

Amíg élek, nem felejtem el 1980 júliusának huszadik napját, amikor negyedik szülöttemet hoztuk haza a hatvani kórházból, aszódi otthonunkba, a Falujárók útjára. A fiúgyermek – napjainkban 41 éves, kétlányos családapa – két nappal korábban született, de olyan kevéssé anya- és csecsemőpróbáló körülmények között, hogy világra jövetele után nagyon hamar szárnyra bocsájtottak bennünket a szülészetről. Járművünk természetesen nem volt, egy nagyon kedves, apám-korú bácsi jóvoltából, aki kocsijával eljött értünk, egy szűk félórán belül már kezdhettük is a falujárást. Azaz: esetemben a konyhajárást.

Nyersanyag volt, amennyi volt, pénz még kevesebb, fantázia, hála Istennek, annál több. A mélyhűtőből előhorgászott csontból levest főztem, főételként pedig – ezt nem tudom illusztrálni – hatalmas doboz mongol marhamájkrémből májpuffancsot varázsoltam, három tojást is felhasználva a nemes cél érdekében. Az utóbbira most nem vesztegetnék szót, de az alapanyaghoz képest remekül sikerült. Hanem az igazi bűvészkedés nem is az volt, hanem a körítés. Amelyet ma, több mint négy évtized múltán, szépecskén rekonstruáltam. Ennek képét már tudom csatolni.

Szóval, hogyan is kerül ide a „redivivus”, azaz „újjáéledő” szó? Hát úgy, hogy éppen ez a recept lényege. Akkor is, most is kihorgásztam a levesből, s forró vízzel leöblítettem, majd felkarikáztam a levesben főtt idei répákat. Aztán pedig gondosan elkevertem a következő mártással: egy doboz 12 százalékos tejfel, egy csokor apróra vágott petrezselyem, két csapott teáskanál mustár (napjainkban már cukor nélküli fajta), két bő teáskanál bazsalikom és négy szűk teáskanál kristálycukor (napjainkban már Eritrit).

A legjobb poén pedig az volt, hogy miután a Kisded is, mi is jóllaktunk, ő anyatejjel, mi pedig az időben elkészült fogásokkal, váratlanul beállított kedves szomszédaink egyike, egy ötputtonyos tokaji aszúval. De semmi izgalom, nem ittunk, én meg végképp nem ittam belőle, hanem egy-két nappal később a közeli Közértben becseréltem az akkoriban kapható legnagyobb csomag ezüst Omnia kávéra. Mert bizony már ott tartottunk, hogy a zaccból próbáltunk keserves újrafőzéssel „fekete levest” varázsolni, természetesen abszolút sikertelenül. És ennek következtében jobbra-balra dőltünk a kisbabás szülőkre jellemző, megátalkodott kialvatlanságtól. Amikor aztán megszereztem Őomniaságát, mindketten – férjem nagyobb, én szerényebb adag, de egyaránt tejjel szelídített kortyok után – visszatérhettünk az éberek világába. Első akkori „kismamamenüm” pedig elegendő volt három napra, s háromcsillagos Lehel hűtőszekrényünk (ifjúházas kölcsönre vettük anno!) az akkor szerencsére éppen hűs nyári napokban megőrizte a fogások friss ízét.

Mondanom sem kell, ma is nagyon jól esett ez az egészséges és könnyű „újrarépa” találmány; annak ellenére, hogy most egy erősen idősödő pár eszegette, a főtt marhacomb mellé. Mongol marhamájkrém már nem kapható mifelénk, de – legyünk őszinték – mai gyomrunk se venné be túl lelkesen!

Fotó: Petrőczi Éva.